Újszerű táncszínházi alkotás bemutatójára készül a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes (HTE): Farkas Tamás békéscsabai koreográfus és Tapasztó Ernő aradi színész-rendező Munkácsy Mihály tíz emblematikus festményét gondolja tovább és jeleníti meg a néptáncosok közreműködésével.
2024. január 24., 08:012024. január 24., 08:01
Az előadás ötletgazdája Farkas Tamás, aki Békéscsabán megkerülhetetlenül szembesül Munkácsy szellemével. A világjárvány alatt gondolta ki, hogy a gigantikus életművet színpadra állítja, ennek jó apropóját adja a festőgéniusz születésének 180. évfordulója. Tapasztó Ernő támogatásával, illetve Gyarmati Gabriella békéscsabai művészettörténész segítségével megszületett az előadás forgatókönyve is.
Farkas Tamásnak nem ez az első közös munkája a HTE-vel, folyamatosan jó kapcsolatokat ápoltak eddig is, sőt, az előadás ötletével már a korábbi igazgatót, Deák Gyulát is megkereste a koreográfus. Ezúttal Munkácsy tíz ismert képét táncolják majd el, tudtuk meg Farkas Tamástól, ám ezeket nem áruljuk el, hogy a nézőnek meghagyjuk a felfedezés, a művekkel való találkozás örömét. A zsánerképek és szalonképek is reprezentálva vannak, nyilván nem hiányzik közülük a Krisztus-trilógia, melynek egyik darabja adja az előadás címét is: Ecce homo! (Íme az ember!) Ehhez illően egy kortárs passiójátékkal zárul az előadás.
Drámai jellegű színpadi műre számíthatnak a nézők, mint ahogy drámai hangulatúak a festő megidézett képei is, hiszen Munkácsy a betegségéből adódóan évtizedekig a közelgő halál tudatában élt (szifiliszben szenvedett). A jelenetek az emberi jellem színét és fonáját, pozitívumait és negatívumait is felmutatják, esetenként a fikcióba hajolva: az Ásító inas kapcsán például némileg eltávolodva a festő békéscsabai nehéz inaséveinek asszociációitól a mai korunkban is nagy problémát jelenő gyermekmunkára, a gyermekek kizsákmányolására irányítják a figyelmet, árulta el Farkas Tamás.
Az alkotók az előadásban segítségül hívták a Munkácsy-festményeket is, ezek a folyton változó vetített képek alakítják a táncteret a festmények sajátos helyszínévé. A műtárgyfotókat a jogtulajdonosok (Magyar Nemzeti Galéria, debreceni Déri Múzeum, Pákh Imre magángyűjtő) ingyen bocsátották a HTE rendelkezésére. A jelenetekhez Fazakas Levente írt rendkívül igényes zenét, melyről csak szuperlatívuszokkal szóltak a rendezők. Hasonlóképpen az előadó zenészek, a Tiberius-kvartett, a Heveder zenekar, vagy Dresch Mihály is rendkívül elismertek a szakmában, de fellépnek a szentgyörgyi zenei élet jól ismert szereplői, Lőfi Gellért, Gáspár Csaba és Kerezsi Csanád is.
A jelmezek Cristina Breteanu nagváradi jelmeztervező munkái: mint a sajtótájékoztatón elmondta, a szegényes ruhák mellett a reneszánsz ruhakölteményekig széles skálát vonultat fel az előadás, esetenként az ecsetvonások is megjelennek a jelmezeken.
Végül, de nem utolsósorban a HTE táncosainak teljesítményéről is szót kell ejtenünk, illetve magának az együttesnek a rendkívül alapos munkájáról. Virág Endre igazgató elmondta, az előadást megelőzően Gyarmati Gabriellának köszönhetően behatóbban megismerkedtek a Munkácsy-életművel, az ezután folyó táncpróbákról pedig Farkas Tamás nyilatkozott a legnagyobb megelégedéssel.
A nézőket természetesen nem hagyják az autentikus néptánc élménye nélkül, a Kárpát-medence hihetetlenül gazdag repertoárjából mezőségi, partiumi román és cigány, marosszéki, sárréti, olténiai táncokat is láthatnak.
Az Ecce homo! előadás bemutatója január 29-én lesz, illetve az azt követő két napon is műsorra tűzik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!