
Csendesebb és hangosabb beszélgetéssel is terjeszthető a koronavírus, ám ha valaki maszkot hord, és jól szellőző területen tartózkodik, a kockázat nagyban csökkenthető.
2020. szeptember 16., 14:542020. szeptember 16., 14:54
A tudósok többször bizonyították, hogy a helyesen hordott arcmaszkkal igenis elkerülhető, hogy valakit megfertőzzön a koronavírus. Kockázat ugyanakkor így is van, különösen akkor, ha tünetmentes fertőzött közelében tartózkodunk, ám nem mindegy, hogy ezt egy jól szellőző, nyitott területen, vagy zárt térben tesszük. Ez utóbbiakról írt a Facebookján Latkóczy Krisztina, a Synlab mikrobiológiai diagnosztikai igazgatója.
A magyar nyelvű ábra adatai a BMJ brit orvosi szakfolyóiratban közzétett tanulmányból származnak. Ránézve megállapítható, hogy a rövid idejű kontaktus nem jelent különösebb kockázatot, ha az illető egy nem zsúfolt, és jól szellőző területen tartózkodik, illetve (az orrát és a száját is eltakaró) maszkot visel.
Azonban zsúfoltság, illetve rossz szellőzés esetén már maszkviseléssel együtt is közepes kockázatnak lesz kitéve az egyén, ha tünetmentes vírushordozó közelébe kerül, és például beszélget vele.
Hosszabb ideig tartó kontaktusnál természetesen még nagyobb a veszély: ez esetben már egy jól szellőző, nem zsúfolt terület is közepes kockázatúnak minősül. Egy zsúfolt, és alig szellőző helyszín pedig magasnak.
"Nagyon egyszerűen le lehetne csökkenteni a fertőzések átadásának hatalmas részét: minden zárt térben mindenki felveszi a maszkot. Nem csak ott, ahol kötelező, hanem a munkahelyeken, iskolákban, mindenhol” – írta Latkóczy Krisztina.
(HVG)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!