Hétfőn a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, a Dsida Jenő erdélyi magyar költő és újságíró műveiből összeállított Tarka-barka strófák című előadását mutatta be a kovásznai közönségnek.
2017. február 23., 14:392017. február 23., 14:39
Hétfőn a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, a Dsida Jenő erdélyi magyar költő és újságíró műveiből összeállított Tarka-barka strófák című előadását mutatta be a kovásznai közönségnek.
Balogh Zoltán esperes, az est házigazdája köszöntötte Marosán Csaba színészt, aki először járt ugyan Kovásznán, de elmondása szerint nem utoljára. Ezt követően a színész ismertette, hogy miről is fog szólni előadása, amiben sajátos módon bemutatja többek között Dsida életútját és szerelmi életét. Marosán közvetlen, lenyűgöző előadásmódjával pillanatok alatt magával ragadta a közönséget, és egy csodálatos irodalmi óra részeseivé válhattak a jelenlevők.
A színművész lapunknak elmondta, Dsida népszerűsítésének ötlete a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban született meg, melynek panteonja telis-tele van a Helikon Társaság tagjainak fotóival és egy-egy szerzeményükkel. „Ott döntöttem el, hogy bemutatom a Helikon tagjait. Eddig Tamási Áront és Méhes Györgyöt mutattam be a közönségnek, Dsida Jenő azért is került most sorra, mert idén ünnepeljük születésének 110. évfordulóját, emellett középiskolai tananyag”. Marosán kifejtette: az a szándéka, hogy azt az időt, amit nem a színpadon tölt, az erdélyi magyar kultúra személyiségeinek bemutatására szánja, bejárva Erdélyt, ezen belül elsősorban a szórványt, hogy elvigye az erdélyi írók, költők művein keresztül a magyar szót a településekre.
A rendezvény végén közös fotót készített a közönséggel, és megkérte őket, hogy minél többen osszák meg a közösségi portálon a képet, természetesen egy Dsida Jenő idézettel, mert „minek idézzünk giccses szöveget, amikor ilyen kiemelkedő költőink, íróink vannak”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!