Legalább kétszáz gyermek ünnepelt örömzenével és közös tánccal a Down-szindróma világnapján a sepsiszentgyörgyi vártemplom gyülekezeti házában.
2024. március 21., 21:092024. március 21., 21:09
„Arra kérem a Jóistent, hogy az emberekben növelje a megértést és segítsen, hogy méltósággal, a társadalom aktív tagjaiként élhessünk teljes életet” – nyitotta meg az eseményt beszédében a 49 éves, Down-szindrómás Jakab Ernő, aki 14 éve jár az Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Írisz ház foglalkozásaira. Nagyjából kétszázfős közönség előtt bátran kiállva beszélt magáról, és olyan társairól, akik hasonló sorssal, de büszkén élik a mindennapokat. Ezt bizonyítandó vonult a nézők elé az Írisz ház körülbelül húsz fiatalja, hogy táncos előadásukkal és jókedvvel töltsék be a teret.
A tánchoz a Speciális Iskola, valamint a Váradi József Általános Iskola négy elemi osztálya is csatlakozott, első és harmadik osztályos kisdiákok, akik a hátsó sorokban követték fogyatékkal élő társaik mozdulatait. Együtt énekeltek továbbá a Philadelphia Manócskák Down-szindrómás tagokat is felölelő zenekarával, amely két éve alakult újra. A felállásban fogyatékkal élő, egészséges gyerekek, szülők, barátok és testvérek is szerepeltek, az egyesület által foglalkoztatott gyerekeknek ugyanakkor rendszeresen szerveznek programokat, táborokat és kézműves foglalkozásokat is.
A Philadelphia Pro Familia Support Egyesület 2007-ben jött létre a Down-szindrómás és más fogyatékkal élő gyermekek megsegítése céljából, támogatva őket a társadalmi beilleszkedésben. A Philadelphia Manócskák csoportjában mára számos fiatalnak és családjának nyújtanak biztonságos közeget, közülük körülbelül 15 gyermek érkezett szüleivel az idei Down-világnapi rendezvényre. Pál Réka, az egyesület foglalkozásait lebonyolító tag szerint a világjárvány óta másodjára sikerült megszervezni az eseményt, azóta újak is érkeztek a csoportba, gyarapszik a létszám.
„Az a lényeg, hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Ezekkel a tevékenységekkel mindannyian tanulunk, szülőként is, a gyerekek pedig nagyon sokat fejlődnek. A legfontosabb pedig az elfogadás, és ezt azért tudom, mert az én kisfiam is Down-szindrómás ” – fogalmazta meg az összejövetel célját Pál Réka. Elmondása szerint azért is különleges az alkalom, mert ezzel zárult a három hónapig működő Fogadd el, fogadj el nevű integrációs, ismeretbővítő program, amellyel a Váradi József Általános Iskola diákjainak adódott lehetőségük közelebb kerülni fogyatékkal élő társaikhoz. Ezidő alatt bebizonyosult, hogy a beilleszkedés könnyedén is működhet, ha teret és alkalmat biztosítanak az ismerkedésre.
Dénes Katinka, a református vártemplom lelkésze szerint az elmúlt időkben számos sikeres rendezvényt sikerült közösen szervezni a fogyatékkal élő és egészséges gyerekekkel közösen, amelyek bár rendkívül egyszerű, játékos programok voltak, mindenki számára örömet okoztak. Ugyanakkor a környékbeli iskolákkal is szorosan együttműködnek, hetenként fogadnak gyerekcsoportokat a gyülekezeti házban. Mint mondta, ezek nagyon jó alkalmak a közösségépítésre, így a legkisebbek is megtanulhatják, hogy mit jelent a nyitottság és feltétel nélküli szeretet.
Fotók: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!