
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok űrparancsnokságát.
2019. augusztus 30., 11:132019. augusztus 30., 11:13
Az ünnepségen - amelyen részt vett Mike Pence alelnök és Mark Esper védelmi miniszter is - miután kibontották az Egyesült Államok új haderőnemének zászlaját, az elnök rövid beszédében méltatta az űrparancsnokság jelentőségét. Mint mondta: "történelmi nap" ez az amerikai haderő számára, mert ezzel "elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben".
Az elnök bejelentette, hogy az űrparancsnokságot a légierő egyik négycsillagos tábornoka, John Raymond vezeti majd, akinek kinevezését a szenátus júniusban már jóváhagyta. Elsődleges feladata - Trump szavai szerint - annak biztosítása lesz, hogy "senki ne kérdőjelezze meg és ne fenyegesse Amerika fölényét a világűrben'. Donald Trump kifejtette, hogy a parancsnokság az Egyesült Államok által létfontosságúnak nevezett érdekeit védelmezi majd a világűrben, amelyet a következő háborúk színhelyének nevezett. "Azt hiszem, ez mindenki számára nyilvánvaló" - fűzte hozzá.
A védelmi minisztériumban valójában még tart az űrparancsnokság szervezése, bár már 287 munkatársa van. A Fehér Háznak még meg kell győznie a kongresszust az űrparancsnokság haderejének költségvetéséről. Amerikai sajtóértesülések szerint egyes részletkérdésekben egyelőre eltér a kormányzat és a törvényhozók álláspontja.
Űrparancsnokság már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan akkori amerikai elnök, de a parancsnokságot 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Pentagont. Donald Trump 2018 márciusában vetette fel az újbóli létrehozását, kifejtve, hogy a légierő nem képes maradéktalanul ellátni az űrbiztonsági feladatokat, az amerikai űrdominancia biztosítását. Az elnök Oroszország és Kína térnyerését említette az űrfegyverzetek kiépítésében.
Az űrparancsnokság az amerikai haderő tizenegyedik harci parancsnoksága lesz. A többi parancsnokságot az általuk felügyelt térségekről nevezték el. Az új szervezetnek nem lesz feladata a Földön kívüli élet kutatása.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!