Dobogón végzett Szőcs Előd

Hétvégén az erdélyi középhegységben rendezték meg az ország első 100 mérföldes versenyét. A Bihar megyei Aranyos (Arieşeni) és Járabánya (Băişoara) közti szakaszon a vargyasi Szőcs Előd 34 óra és 8 perc alatt teljesítette a 176 kilométeres távot, 6600 méter szintemelkedéssel.

2019. szeptember 27., 00:152019. szeptember 27., 00:15

„Rendkívül stresszes időszakon vagyok túl, így a hétvégi verseny segített kiengedni a gőzt. Eddigi versenyeimet tekintve ez volt a leghosszabb terepen megrendezett megmérettetés, s a várakozásaimnak megfelelően fájdalmas is. A rajt előtt nem voltak nagy elvárásaim magammal szemben, kimondottan csak a teljesítés volt a cél. Egy jó alkalom volt, hogy tapasztalatot gyűjtsek a hasonló kihívásokhoz, hogy az adott viszonyokhoz alkalmazkodni tudjak, feltérképezzem a terepet, és pontosan megtervezzek minden frissítést. Az idővel nem vagyok elégedett, de ez csak tovább fokozza a motivációmat, hogy jövőre akár az előttem végzőkre is veszélyes tudjak lenni” – nyilatkozta lapunknak Szőcs Előd.

Előd tervei közt szerepel a 2020-as évre az Istria 100-as nevű verseny, az Ultrabalaton és a Spartathlon is, de természetesen nem feledkezik meg a baróti Laura Ház által megszervezett futónapról sem, ő is szalad pár kilométert a jó cél érdekében.

Arra a kérdésünkre, mit nyújt számára a futás, hogy ennyire kötelezte el magát mellette, így válaszolt: „ez nekem terápia, ez az én drogom, olyan idő, amit magammal tölthetek, ilyenkor helyre is teszem a dolgokat. Nem fizetek pszichológust, inkább veszek egy pár futócipőt”.

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e olyan célja, amelyért mindig jobb és jobb szeretne lenni, olyan verseny, amelyen szeretne részt venni. Ezek között szerepel jövőre ugyanez a verseny, amelyet szeretne 30 óra alatt teljesíteni, de legnagyobb vágyai közé tartozik részt venni a világ legnehezebb futóversenyeként számon tartott Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB) maratonon, amelyet évente egyszer rendeznek az Alpokban, és a Tour du Mont Blanc útvonalát követi Franciaországon, Olaszországon és Svájcon keresztül. Távolsága hozzávetőlegesen 171 kilométer, és 10.040 méteres szintkülönbséget kell teljesíteni. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés