Dăncilát meglepték Tăriceanu kormánnyal kapcsolatos kijelentései

Meglepte Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-elnök azon kijelentése, hogy nem akar tagja lenni "egy tehetetlen kormánynak",  jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 14., 08:542019. augusztus 14., 08:54

"Őszintén, megleptek Tăriceanu úr kijelentései. Én úgy gondolom, hogy ez a kormány eredményeket ért el, és Tăriceanu úrnak is vannak miniszterei ebben a kormányban. Valószínűleg saját minisztereire utalt, mivel nem veheted egy kalap alá és ítélheted el a kormány összes tagját. Nekem vannak fontosabb dolgaim is, minthogy Tăriceanu úrnak válaszoljak. Ez az ő véleménye, de szerettem volna, ha ezt a véleményét a koalíción belül vitatjuk meg, és nem a sajtó közvetítésével. Nem fogok most Tăriceanu úr kijelentéseiről beszélni, számomra most az a fontos, hogy szeptember elsejétől emeljem a nyugdíjpont értékét, (...) hívjunk össze rendkívüli ülésszakot a súlyos bűncselekmények felszámolását célzó sürgősségi rendeletek elfogadása érdekében. (...) Az államelnöki választásokra is fel kell készülnünk" - jelentette ki Dăncilă Craiován.

Hozzátette, az ilyen nyilatkozatok nem szolgálnak semmi jóval, és számára és a kormány tagjai számára, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjai számára az ország stabilitása a fontos.

"A kormánykoalíció ülésén fogom kifejteni majd az ezzel kapcsolatos véleményemet. Tekintve, hogy a PSD vezetősége a kormányátalakítás mellett döntött, és nem az átszervezés mellett, én ezt az utat követem" - szögezte le a kormányfő, a PSD elnöke.

Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke egy keddi interjúban kijelentette, nem ért egyet a Dăncilă kormányfő által javasolt kormányátalakítással. Úgy vélte, "a kormányt a tehetetlenségi erő viszi előre", ő meg nem akar tagja lenni egy "tehetetlen kormánynak".

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés