Harcolni fog, hogy "megmentse Romániát eddigi legmérgezőbb államfőjétől", jelentette ki Viorica Dăncilă szociáldemokrata elnök, a PSD államfőjelöltje szombaton, a bukaresti Romexpónál szervezett kampányindító rendezvényén.
2019. október 13., 10:482019. október 13., 10:48
"Ebben a kampányban harcolni fogok azért, hogy megmentsem Romániát eddigi legmérgezőbb államfőjétől. Egy olyan elnöktől, aki a románok ellen fordult, aki gátolta a kormány munkáját, csúfot űzött az alkotmányból és annak döntéseiből. Egy elnöktől, aki káoszba taszította Romániát csak azért, hogy saját kormányát juttassa hatalomra. Egy elnök, aki öt éven keresztül semmi jót nem tett (...). Egy olyan elnökünk van, aki feláldozta a románokat egy újabb mandátum megszerzéséért. Kötelességünk eltávolítani ezt az illetőt az emberek és az ország érdekében" - mondta Dăncilă.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy vélte, hogy az Államelnöki Hivatal "túl sok ideig volt már elefántcsonttorony, amelyben az elnökök elrejtőztek a nép elől, a sötét érdekek és kulissza játszmák bunkere". Hozzátette, ő "az átláthatóság és jóhiszeműség szimbólumává" akarja változtatni az állam eme intézményét.
Viorica Dăncilă meggyőződését fejezte ki, hogy a bizalmatlansági indítványt megszavazó pártok között hamarosan széthúzás következik be, mivel szövetségük nem épül egy program vagy közös eszmék köré.
"Ez a hirtelen keletkezett szövetség hamarosan szétesik. Őket nem egyesíti sem közös eszme, sem terv, sem program. Őket az ellenünk, a PSD ellen érzett gyűlölet köti össze. Már elkezdték egymást szétszakítani (...) csak a hatalomvágy tartja össze őket, a képmutatás, és az a vágy, hogy pártunkat a földön lássák. De nem fognak sikerrel járni, mert mostani tettükkel megnyitották előttünk az utat a nyílt harc felé (...), hogy szétzúzhassuk őket az idei és a jövő évi választásokon" - mondta Viorica Dăncilă.
Dăncilă meggyőződését fejezte ki, hogy a kormány ellen szavazó pártok "addig fogják tépni egymást, ameddig már semmi nem marad".
"A Szociáldemokrata Párt nincs könnyű helyzetben, de függetlenül attól, hogy hol vagyunk, nem szűnünk meg küzdeni ellenük, akik szegénységbe akarják taszítani Romániát, gyűlöletet és széthúzást akarnak szítani. Egy voks a PSD ellen még nem tartja össze őket. Addig fogják tépni egymást, ameddig már semmi nem marad. És mi ott leszünk. Hogy félreállítsuk a nyerészkedők eme bandáját és újra mi lehessünk azok, akik Romániát vezetik, úgy a Cotroceni-palotából, mint a Victoria-palotából" - mondta Dăncilă.
Leszögezte ugyanakkor, hogy a PSD "a legnagyobb és a legerősebb párt" Romániában, és "a valódi baloldalt képviseli".
Maradjon meg az egység a párton belül és küzdjenek váll váll mellett a három választási - államelnöki, parlamenti és helyhatósági - megmérettetésen, hogy a Szociáldemokrata Párt ismét győztes legyen, üzente Viorica Dăncilă kormányfő.
Dăncilă kifejtette, hogy a kampányindító beszéde másként nézett ki a bizalmatlansági indítvány elfogadása előtt.
"Tudom, hogy ami történt, negatívan érintette önöket, és ezt megértem. (...) Ez az a pillanat, amikor meg kell értenünk, hogy minden erőnkkel küzdenünk kell ebben a kampányban a győzelemért. Ne kételkedjenek egy pillanatig sem erőnkben, és abban, amit együtt véghezvihetünk. Három választási megmérettetés áll előttünk, amelyeken egységben, váll váll mellett kell küzdenünk azért, hogy a PSD ismét győztes legyen" - jelentette ki Viorica Dăncilă.
Hozzáfűzte, ezek a választások nem "egyszerű kampánycsatározások" lesznek.
"Igazi háború lesz, amelyben nemcsak a szolidaritásunkra, erőfeszítésünkre és munkánkra lesz szükség, hanem szívünkre és minden bátorságunkra. És ez így lesz. Most is megtesszük, mint mindig, amikor harcba indultunk, amikor azt hitték a többiek, hogy legyőztek bennünket, de mi még erősebben, szervezettebben, határozottabban tértünk vissza és összezúztuk őket" - mondta a PSD elnöke.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!