A felfüggesztett sepsiszentgyörgyi mérkőzést követően sokan próbáltak meg fogást találni a Sepsi OSK-n és hibásnak kihozni. Diószegi László klubelnököt kérdeztük a kialakult helyzetről, szerinte ettől kezdve az életük csak nehezebb lesz az első ligában.
2023. január 31., 17:032023. január 31., 17:03
Nagy port kavart a médiában az elmúlt két napban a vasárnap Andrei Chivulete játékvezető által alig 26 perc után lefújt sepsiszentgyörgyi labdarúgó-mérkőzés a Szuperliga 23. fordulójában, amelyen a vendég FCU Craiova 1948 csapatának szurkolói szűnni nem akaró magyarellenes skandálásuk miatt lehetetlenné tették a játék folytatását.
Normális esetben mindenki egyértelműen el kellett volna ítélje az ilyenfajta megnyilvánulást, ehelyett azonban a craiovai klub vezetői mellett egyre többen firtatják azt, mit lehetett volna tenni azért, hogy ne érjen véget idejekorán a találkozó, és megpróbálják a rendező klubra hárítani a felelősséget.
Megkeresésünkre Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke közölte, végre megtörtént, hogy egy bíró, akiben volt annyi emberség, hogy megelégelte azt a sok nem oda illő dolgot, és úgy vélte, már nem lehet tűrni, lefújta a meccset, ezzel egyszerűen alkalmazta azt a törvényt, amit évekkel ezelőtt meghoztak. „De utána nem az történt, hogy mindenki azt mondta volna, hogy már ideje volt meghozni ezt a normális döntést, hanem elkezdték keresni a kiskapukat és a hibákat a védtelen csapaton, amely mi vagyunk” – mutatott rá. Kiemelte, a szurkolók evakuálására a megfigyelő kell kérje a csendőrséget, de a törvény szerint ezt csak akkor lehet megtenni, ha tettlegességre vagy vandalizmusra kerül sor, de ilyenről nem volt szó, ebben a kérdésben pedig nem ő, vagy a klub dönt, hiába rendező, nem léphetik át a hatáskörüket.
A klubelnök ismertette, hogy a Craiova vezetősége a mérkőzés előtt lejelentette ugyan, hogy nem szervezi meg a szurkolóik utaztatását, de ezt mindegyik csapat előre közölni szokta, és ez nem jelenti azt, hogy nem jönnek szurkolók, mindössze annyit, hogy a klub nem indít szurkolói buszt számukra. „Azt nem írták nekünk, hogy ne fogadjunk senkit, de ha ezt is kérték volna, nekünk kötelességünk, hogy bárki, aki a vendégszektorba jegyet akar venni, legfeljebb 400 személy, kiszolgáljuk őket. Mert képzeljük el azt, ha mi nem fogadtuk volna a craiovai szurkolókat, mekkora hűhó lett volna ebből az egész sajtóban, mindennek ami nem igaz, kikiáltottak volna” – fogalmazott Diószegi László.
A szabályzat egyértelműen fogalmaz a magyarellenes, xenofób és rasszista megnyilvánulások esetében, a Sepsi OSK zöld asztalnál 3–0-ra meg kellene nyerje a mérkőzést. A háromszéki labdarúgóklub első számú embere megjegyezte, mindig azt mondta, hogy soha nem akar úgy nyerni, hogy ne a pályán dőljön el a meccs, és normális esetben bármire hajlandó lenne, de ezek után, amik az elmúlt két napban történtek, hogy látja, mindenki ellenük van, azt szeretné, tartsák be a törvényt úgy, ahogy az le van írva.
Arra a kérdésünkre, hogy beleegyeznének-e a mérkőzés újrajátszásába, a klubelnök közölte, ez nem tőlük függ, de ebbe csak bizonyos feltételekkel egyeznének bele: egyrészt, ha mindenképpen saját szurkolóik előtt játszhatnának, vendégdrukkerek nélkül, másrészt, ha a szövetség komoly büntetésekkel illetné a craiovaiakat, a botrányos szurkolókat, mind a százat, öt évre kitiltanák a stadionokból, mert akkor méltó leckét kapnának, és az ellenfél például öt fordulón keresztül zárt kapus meccseket kellene játsszon.
Diószegi László szinte százszázalékig biztos abban, hogy a szerdai bizottsági ülésen nem fognak döntést hozni, pedig ez egyszerű lenne, mert a bíró a szabályzat szerint járt el, megtette azt a három lépést, amit ilyen esetben előírnak. Meglátása szerint, jövő hétre el fogják halasztani a döntést, mert mindenféle anyagot akarnak begyűjteni a meccsen történtekről. „Bízom abban, hogy józan döntés születik, mert egész Európa, de talán az egész világ figyeli az eseményeket, hiszen ilyen még nem történt, premiernek számít a román labdarúgásban” – közölte a klubelnök. Kiemelte, bármilyen döntést hoznak, ennek az egésznek mindenféleképpen csak ők fogják meginni a levét, akaratlanul is fekete bárány lettek, és az biztos, hogy ettől kezdve az életük csak nehezebb lesz az első ligában.
Horváth Bálint Ottó
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!