Idén 19. alkalommal tartották meg pénteken a Vigadóban, a Bod Péter Tanítóképző és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében a Kossuth-szónokversenyt.
2019. október 28., 00:012019. október 28., 00:01
Péntek délelőtt Len Csaba, a tanítóképző igazgatója, dr. Deák Ferenc magyartanár, illetve a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjainak előadása nyitotta meg a szónokverseny első fordulóját. Ezt követte dr. Szőke-Milinte Enikő egyetemi docens Nyilvános beszéd, a beszéd nyilvánossága című előadása.
A második fordulót a Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központban tartották, ahol rögtönzött beszédekkel kellett a szónokoknak elbűvölniük a háromtagú, dr. Máthé Dénes egyetemi docens, dr. Szőke-Milinte Enikő egyetemi docens és Ambrus Ágnes, a BBTE kézdivásárhelyi tagozatának nyugalmazott egyetemi adjunktusa (a szónokverseny alapítója) összetételű zsűrit. Első helyezett Simon Hanna Fatime, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum tanulója lett, második díjban Rancz-Gyárfás Hanna részesült, a harmadik díjat pedig Kovács Andrea vitte el, mindketten a Nagy Mózes tanulói. Bucs Dávid és Len Balázs (Nagy Mózes) dicséretben részesült.
A szónokversenyt esti filmnézés zárta, majd szombaton Kis Emese kalauzolásában a Gyimesekbe kirándultak a fiatalok.
Tamás Réka
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!