Daea: Romániában 200 ezer traktor van, ezek sorba állítva négyszer érnék körbe az országot

Romániában 200 ezer traktor van, ezek sorba állítva négyszer érnék körbe az országot - próbálta érzékeltetni szerdán a bukaresti gazdafórumon Petre Daea mezőgazdasági miniszter a szakágazat 1989 utáni fejlődését.

Székely Hírmondó

2019. október 09., 15:422019. október 09., 15:42

A tárcavezető ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a mezőgazdasági kutatásban "évekig nem tették azt, amit tenni kellett volna", de azt mondta: az elmúlt két évben behoztak a lemaradásból.

Kifejtette: nagy összegeket fektettek a jégeső-elhárító rendszerbe, amely valóságos "nehéztüzérségként" működik, és amelynek hiányában idén "pusztulás" lett volna.

Beszédében Daea azt mondta: Románia az Európai Unió (EU) pódiumán áll.

"Évi hárommillió tonna búzával léptünk be az EU-ba, az utóbbi három esztendőben folyamatosan több mint 10 millió tonna termett. (...). Mindezek a számok arra vezetnek, hogy Románia mezőgazdasági termelése óriásit ugrott előre a csatlakozás óta eltelt években. Románia ma dobogós helyen áll az Európai Unióban" - hangoztatta Daea.

A 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben elért kiemelkedő mezőgazdasági termelés annak köszönhető, hogy időben kifizettük a területlapú támogatásokat, és uniós, illetve kormányalapokból beruházásokat hajtottunk végre a mezőgazdaságban - fejtette ki nagy tapsot aratva a tárcavezető.

A bukaresti fórumon, amelyen részt vett Viorica Dăncilă kormányfő is, és amelyhez üzenetet intézett Phil Hogan, az Európai Bizottság agrárbiztosa, mintegy tizenegyezer gazda vesz részt az ország egész területéről.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust