Csütörtökön neveket is mondanak

Kormányának legalább öt tagját lecserélné Mihai Tudose miniszterelnök, aki egy tévéinterjúban azt is meglebegtette, hogy maga mond le, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem járul hozzá a korrupciós botrányba keveredett, vagy rosszul teljesítő tárcavezetők menesztéséhez.

Székely Hírmondó

2017. október 11., 00:212017. október 11., 00:21

Kormányának legalább öt tagját lecserélné Mihai Tudose miniszterelnök, aki egy tévéinterjúban azt is meglebegtette, hogy maga mond le, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem járul hozzá a korrupciós botrányba keveredett, vagy rosszul teljesítő tárcavezetők menesztéséhez.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságának csütörtöki ülése után közlik a menesztendő miniszterek nevét – jelentette be kedden Liviu Dragnea pártelnök és Mihai Tudose miniszterelnök, utóbbi szerint a PSD és a kormány közötti viszonyról is tárgyalni és dönteni fog az alakulat vezetőségi testülete. A párt központi székhelyén tartott gyűlést követően Dragnea azt mondta, a miniszterelnök ismertette, milyen intézkedésekre lenne szükség annak érdekében, hogy ne legyenek fennakadások a kormányprogram alkalmazása terén. Hivatalosan azonban a párt végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén döntenek majd a tárgyaltak ügyében.

Tudose hozzátette, a végrehajtó bizottság ülésén szó lesz „a kormány és a párt közötti viszonyról is, hiszen bár politikai kormányról van szó, tisztázni kell néhány tényezőt azzal kapcsolatban, hogy bizonyos pártbeli struktúrák milyen szinten avatkozhatnak be a kormányzati tevékenységbe”. A miniszterelnök szerint a kormány hitelét, valamint hazai és külföldi megítélését azok a miniszterek rontják, akik ellen bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Ezzel a megállapításával Tudose szembehelyezkedett pártja álláspontjával, hiszen a PSD két hete úgy döntött: kiáll a korrupciógyanúba keveredett Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter mellett, és felkérte őket, hogy ne mondjanak le posztjukról.

Rajtuk kívül a liberális ALDE által jelölt, szintén korrupcióval gyanúsított Viorel Ilie parlamenti kapcsolatokért felelős minisztert is lecserélné, valamint legalább két „rosszul teljesítő” tárcavezetőt. Utóbbiakat még nem nevezte meg, de a bukaresti sajtó tudni véli, hogy Razvan Cuc közlekedési és Liviu Pop oktatási miniszterről lehet szó. A sajtó a PSD-n belüli újabb konfliktus nyilvánvaló jelének tekinti, hogy Tudose a pártelnök egyik bizalmi emberének, Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettesnek a leváltásáról beszél a nyilvánosság előtt.

Klaus Johannis államfő véleménye szerint a „problémás” személyeknek távozniuk kellene a kormányból – közölte keddi sajtótájékoztatóján Mădălina Dobrovolschi elnöki szóvivő, hozzátéve ugyanakkor, hogy a miniszterelnök hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy indokolt-e a kormányátalakítás.

A Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványt kezdeményez, amennyiben a miniszterelnök nem meneszti a kormányból a „problémás” minisztereket – nyilatkozta kedden Ludovic Orban pártelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés