Csütörtökön kezdődnek a Csoma-napok

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület harmincharmadik alkalommal rendezi meg névadója emlékére a Csoma-napokat, idén rendhagyó módon május 4–6. között. A Kovásznán és Csomakőrösön zajló eseménysorozat képzőművészeti tárlattal, tudományos ülésszakkal, kulturális műsorokkal várja a vendégeket, érdeklődőket.

Székely Hírmondó

2023. május 02., 18:562023. május 02., 18:56

A csomakőrösi Debreczi panzióban csütörtök reggel 9 órakor kezdődő tudományos konferenciát a Kőrösi Csoma Sándor – a magyar lét rejtelmei címmel rendezik. Szombat délig a Csoma- és keletkutatás, magyarságtörténet, néprajz és nyelvészet témakörökben hallgathatjuk hazai és magyarországi kutatók előadásait.

Ugyancsak csütörtök délután 6 órakor, a kovásznai Kádár László Képtárban tartják az Idő… kapu a múltba, kapu a jövőbe képzőművészeti tárlat megnyitóját, melynek során átadják a Szentimrei Judit- és a Kőrösi Csoma Sándor-díjat az arra érdemesült képzőművészeknek, továbbá bemutatják a 2022-es konferencia előadásait tartalmazó, Kőrösi Csoma Sándor – Tények és érvek a magyarságkutatásban című kötetet. Este 7 órakor Kovászna központi parkjában, a Csoma-szobornál kezdődik a fáklyás megnyitó ünnepség, melynek díszvendége Csák János, Magyarország kulturális és innovációs minisztere.

Péntek délben 12 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Líceum udvarán emlékünnepségre kerül sor, este 7 órától a tanintézet diákjai előadásában Kell lennie egy őshazának címmel gálaműsorra hívják a nagyérdeműt a városi művelődési központba.

Szombaton a Csomakőrösön zajló zárónapon Ráduly István kormánymegbízott is részt vesz. A református templomban 12 órakor kezdődő megemlékező istentisztelet igehirdetője ft. dr. Kolumbán József Vilmos református püspök-helyettes. Az istentiszteletet koszorúzási emlékünnepség követi, majd a Csoma-emlékház udvarán átadják a Csoma-emlékérmet. Ezt idén Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke kapja sokévtizedes közösségépítő és közéleti munkásságáért, laudációt nt. Balogh Zoltán református esperes mond.

A rendezvény Kovászna város önkormányzatának kiemelt kulturális programját képezi, társszervezője Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Művelődési Központja, fővédnöke Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.

Címlapfotó: Idén Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke (a képen áll) kapja a Csoma-emlékérmet

Fotó: Solymosi Incze Enikő

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust