Viharos hangulatban zajlott Barót tanácsának november 29-i, csütörtöki rendkívüli tanácsülése. A város költségvetésének módosítása kapcsán régi sérelmek, eddig szőnyeg alá sepert gondok kerültek felszínre, részint pedig nyilvánvalóvá vált az is, hogy az erdővidéki település eddig is takaréklángon pislákoló fénye egyre csak halványul, a gondok, főleg az anyagi jellegűek, ezrével jelentkeznek.
2022. december 05., 00:012022. december 05., 00:01
B enedek-Huszár János polgármester azzal kezdte, hogy elmondta, közel 500 ezer lejt kell kifizessen a város különböző javításokra, számlákra és elvégzett topográfiai munkákra, de nincs pénzük, hacsak máshonnan nem vesznek el pénzt. Többek között az iskoláktól, ahol, mint mondta, a rosszul gazdálkodó intézményvezetők nem voltak képesek az idén nekik szánt összegeket elkölteni. Ezért közös megegyezéssel visszavesznek az év elején nekik adott pénzből. Pénz kellene a Transloc Helyi Szállítási Vállalatnak is, és nem kevés. Autóbuszokat kellene vásároljanak, hogy útvonalakat kapjon a cég, melyeket a megye közbeszerzési eljárással ad ki. Ezért lemondana a város az iskolák sportpályáinak modernizálásáról, az iskola egyik épületének energetikai rehabilitálásáról, egy területvásárról, a kultúrotthon színpadjának korszerűsítéséről is. De a bodosi telekkönyvezések is elmaradnának.
A polgármester szerint viszont az, hogy az erdővidéki diákok legyen amivel ingázzanak, vagyis a Transloc támogatása mindennél fontosabb.
A felvetetteket egyedül Bán István tanácsos nem hagyta szó nélkül. Azt mondta, máshol is válság van, de egyedül a baróti városvezetés van abban a helyzetben, hogy még díszvilágításra, karácsonyfára sem telik, pedig két évvel ezelőtt még 2 millió lej „örökséget” hagyott a volt városvezetés. Megrótta a polgármestert, amiért „szőnyegre hívta” az iskolák vezetőit, és felszólította, hogy szálljon magába, mielőtt rossz menedzseléssel vádol bárkit, amúgy „a megható szónoklatok ideje lejárt. Ön a bort iszunk és vizet prédikálunk tipikus esete” – mondta neki. Beszédét versidézettel zárta, hogy azzal is borsot törjön Benedek-Huszár orra alá, aki köztudottan jó versszavaló.
A költségvetés-módosítást ezután elfogadták, de a polgármester nem hagyta válasz nélkül Bán megjegyzéseit. Kerek perec Bánhoz vágta, hogy egy plagizált dolgozatokkal és vásárolt diplomákkal feltörekvő embertől nem fogad el kritikát, másrészt azzal is megvádolta, hogy annak idején lopott programmal kampányolt (Bán is polgármesterjelölt volt két évvel ezelőtt – szerk.), ezáltal az ifjúság és a városlakók fele a törvénytelenség útjának választását sugallva. „Amúgy meg lesz díszvilágítás és karácsonyfa is Baróton” – fűzte hozza. Benedek-Huszár polgármester szerint Bán egy valaki más által megírt szöveget olvasott fel a tanácsülésen, és azt is megjegyezte, hogy az előző városvezetés által hagyott 2 millió lejből másfél millió büntetés kifizetésére ment el (a Termoconfort cégnek), továbbá azt is megmagyarázta, miért rossz intézményvezető az, aki még költekezni se tud, és hogy most fontosabb fűtésszámlákat fizetni az iskoláknál, mintsem azon gondolkodni, mi egyébre költsék az év közben ott megmaradt pénzt.
Bán végül a választási kampány folytatásának minősítette a polgármester megjegyzéseit, amik szerinte kimerítik a rágalmazás fogalmát, és felszólította Benedek-Huszár Jánost, szedje össze bizonyítékait, mert perbe fogja hívni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!