Csökkennek az ingatlanárak

A hitelek odaítélésének szigorítását kéri a hazai bankoktól a Román Nemzeti Bank (BNR).

Kovács Zsolt

2020. december 09., 00:312020. december 09., 00:31

A Román Nemzeti Bank szerint a koronavírus-járvány miatt csökkennek a hazai vállalkozások jövedelmei, ezáltal a következőkben a vártnál kisebb osztalékot kapnak a tulajdonosok. A jegybank szerint a másik kockázat, hogy csökken a bérbe adott lakások iránti kereslet, mérséklődnek a lakbérárak, emiatt csökken a bérlemény-tulajdonosok jövedelme is, derült ki az Economica.net gazdasági portál által megszerzett levélben. Ebben a jegybank arra szólítja fel a Romániában működő pénzintézeteket, hogy a hitelek odaítélésekor az eddiginél kisebb arányban vegyék figyelembe a hitelezettek osztalékból, ingatlanbérből és szellemi jogdíjból származó bevételeit. A pénzintézetek az erre vonatkozó új szabályzatot december 20-ig kell elküldjék a Román Nemzeti Banknak, amelynek jóváhagyása után életbe kell azt ültetniük.

A jegybank figyelmeztetése azt mutatja, hogy valós az aggodalom, amely szerint a járvány és a korlátozó intézkedések jelentős bevételkiesést okoznak cégeknek és magánszemélyeknek, így jövő évben sokak számára nehéz lesz törleszteni a banki hitelrészleteiket. A hazai pénzintézetek a hitelezettek eladósodottsági rátájának kiszámításakor átlag 80 százalékos arányban veszik figyelembe a fizetésen kívüli jövedelmeket – osztalék, ingatlan- és területbér, szerzői jogdíj stb. –, és a jegybank által kért szigorítás után ez az arány 60–70 százalékra csökkenhet, ami azt jelenti, hogy a hitelt igénylő bevételeit kisebb arányban veszik figyelembe, így a bankok által adott kölcsön értéke is csökken.

A jegybank úgy próbálja csökkenteni a „bedőlt hitelek” kockázatát, hogy megszabja: egy személy törlesztőrészlete a jövedelmének 25–35 százaléka lehet, hogy az illetőnek maradjon pénze minden más jellegű kiadásának fedezésére. Bordás Attila, a LAM Mikrohitel Rt. igazgatóhelyettese szerint a hitelezés szigorítása nem érinti azokat, akik kizárólag fizetésből élnek, hiszen ezt a jövedelmet száz százalékban figyelembe veszik, ám kisebb értékű kölcsönt kaphatnak azok, akiknek bevételei fizetésen kívüli forrásokból származnak, mert esetükben valóban fennáll a jelentős jövedelem-kiesés kockázata, és a jegybank elemzői úgy ítélik meg, a nem kiszámítható jövedelmek csökkennek a válság hatására.

Bordás rámutatott: vannak magánszemélyek, akiknek nagy az ingatlanvagyonunk és nagy összegeket kapnak lakbérből, vagy a jól menő vállalkozásból osztalékként kapnak jelentős összegeket, és ezek a személyek banki hiteleket igényelnek például ingatlanvásárlásra. A sepsiszentgyörgyi banki szakértő szerint a 2008-as gazdasági válság tapasztalata is azt bizonyítja, hogy amikor baj van, megzuhannak az ingatlanárak. A jegybank felszólítása pedig azt jelenti, elemzői szerint jövőre csökkeni fognak az ingatlanárak, tehát aki lakást szeretne vásárolni, számolhat ezzel!

Az  igazgatóhelyettes szerint válság idején a pénzintézetek nagyobb szigorral adnak hiteleket, és ez az óvatosság már érezhető a hosszú lejáratú és nagy értékű kölcsönök esetében. Rámutatott: a bankok legnagyobb kiadását az alkalmazottakkal járó költségek jelentik, ezért a pénzintézetek többsége csökkenteni próbálja a humánerőforrással járó kiadásait és a hiteligényléseket központilag bírálja el. Ezzel az a gond, hogy a bankok többsége kizárólag statisztikai alapon hoz döntéseket, nem készítenek egyéni elemzéseket, ami célravezetőbb lenne a hiteligénylő fizetési képességeinek megállapítása esetében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés