
Megérkezett a megyeszékhelyi Mikes Kelemen Líceumba az értékes könyveket és fejlesztő játékokat tartalmazó Csodasarok, melyet László Kincső Orsolya negyedikes tanuló nyert meg osztályának.
2021. február 05., 00:242021. február 05., 00:24
László Kincső Orsolya IV. C osztályos diáklány példaértékű kitartással, szorgalommal, tehetséggel és kreativitással nyolc héten át követte és teljesítette a napi feladatokat és kihívásokat, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság által tavaly meghirdetett, Miénk a város című játékban. Kincső nem kis feladatra vállalkozott, hiszen az online játékban több mint 2500 határon túli gyerek vett részt, akik összesen 60 ezer feladatot oldottak meg. A legjobban szereplő 100 gyerek 100 ezer forint értékű Csodasarkot – értékes könyv- és játékcsomagot – nyert saját közösségének. Az idei vetélkedő rendhagyó volt, hiszen több feladat arra fókuszált, hogy a gyerekek is megértsék a járványhelyzetet, mi zajlik jelenleg a világban.
– A kiírást az interneten fedezte fel anyukám, és megkérdezte, hogy szeretnék-e benevezni és részt venni. Mondtam, hogy egy próbát megér, úgyis karantén van. Nyolc héten keresztül minden nap voltak feladatok, 3 kvízkérdés + 1 napi feladat, amit másnapra kellett megoldani, illetve egy heti feladat, aminek a megoldását a következő hét pénteki napjáig kellett feltölteni. A feladatok nem voltak nehezek, de volt, amire rá kellett keresni. A kedvenc feladattípusom a rajzos volt – mesélte Kincső.
Nagy odafigyeléssel és alapossággal végezte el a feladatokat, és reménykedett, hogy a díjazottak között lesz, és meglepheti osztálytársait a Csodasarokkal.
– Nem számítottam arra, hogy nyerek, de titokban reméltem. Nagyon sokan pályáztak, és nem tudtam, hogy másoknak hány összegyűjtött pontjuk lehet.
Nagyon jó érzés volt, mikor kiderült, hogy nyertem, alig hittem el. Az osztálytársaim tudják, hogy nyertem, de nem látták még az ajándékokat, a tanci nagyon büszke rám. Az ajándék tartalmaz egy doboz játékot (fejlesztő, társas) és egy doboz könyvet a 6–10 éves korosztály számára – tette hozzá a diáklány.
Nagy örömmel fogadta a hírt, hogy megnyitnak az iskolák, és a társaival együtt birtokba vehetik az ajándékot.
– Nagyon várom, hogy kezdődjön az iskola, kíváncsi vagyok a többiek reakciójára, amikor meglátják, mi mindent nyertem. De amúgy is szeretek iskolába járni, az online oktatást egyáltalán nem szeretem, de legalább – ha képernyőn keresztül is – láthattam a társaimat és a tancimat. Előnye szerintem az, hogy nem kell korán kelni és táskát pakolni, legfőbb hátránya pedig, hogy nem láthatom személyesen a barátaimat – tette hozzá.
– A virtuális térben zajló oktatást én sem szeretem, így is túl sok időt töltenek a telefonnal, táblagéppel, tévézéssel. A közösségre is kihat az online oktatás, ha nem lenne heti 4 edzés, nem is lenne gyermekek között. A lányomra nagyon büszke vagyok, örülök, hogy megértette, hogy a kitartó munka nagyon szép eredményeket hozhat – tette hozzá Patakfalvi-Simon Zsuzsanna, Kincső édesanyja.
A negyedikes diáklány szorgalmas, jó tanuló, kedvenc tantárgya az angol, a magyar és a matematika. Rendszeresen sportol, és különböző megmérettetésekre is benevez.
– Folyamatosan veszek részt versenyeken, az MTK – Sport All karateszakosztályának leigazolt sportolója vagyok, több versenyen nyertem, pl. a 2019-es magyar bajnokságon első helyet, a Miskolc-kupán 1. helyet, 2020-ban Nagyváradon, az Európa-bajnokságon 3. helyet. A tavaly év végén én nyertem a Kalandozó Múzeumpedagógia versenyét, a Szavak szárnyán, Mesék szárnyán, Számok szárnyán, Szelek szárnyán versenyeken 2019-ben 3 arany- és 1 ezüstérmet szereztem, de az idei évi versenyen is részt veszek, illetve beneveztem a magyarországi Kaméleon Könyvklub pályázatára is. Szeretem még a mesemondó, versmondó versenyeket is. Szabadidőmben szívesen olvasok, filmezek, síelek, korcsolyázok, mindent szeretek, ami aktív kikapcsolódás – sorolja a kisdiák.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!