Csaloka Csongor a legfittebb

Hétéves korában találkozott először a sporttal a karate edzéseken, négy éve jár folyamatosan CrossFit edzésekre, több verseny is van a háta mögött, amelyeken jó eredményeket ért el. Csaloka Csongorral, az idei Transylvania Throwdown sorozat kézdivásárhelyi fordulójának nyertesével beszélgettünk a sportról, felkészülésekről és persze a CrossFitről.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 12., 07:382019. szeptember 12., 07:38

– Hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal?

– Mondhatni mindig is állandó része volt az életemnek. A sporttal legelőször 7 éves koromban találkoztam a karate edzéseken. A karate mellett kipróbáltam a TRX-et is, viszont a CrossFit-el való találkozás nyújtotta számomra a sportolás valódi élményét. CrossFitezni Kézdivásárhelyen kezdtem, majd a tanulmányaim alatt a marosvásárhelyi CrossFit csapathoz is csatlakoztam, ott folytattam az edzéseket. Számomra a CrossFit bizonyította be azt, hogy a sport nem más, mint az elme harca a testtel szemben, hiszen a versenyek és edzések során sokszor beigazolódik az elme hatalma a fizikai fáradtság fölött.

– Miért pont a CrossFit? 

– Mindig is szerettem a kihívásokat, már az első alkalommal rájöttem arra, hogy ez egy komplex edzésforma magas intenzitáson, amelyre jellemző az állandó változatosság, mivel az olimpiai súlyemeléstől kezdve egész a gimnasztikai gyakorlatokig széles skálát foglal magába. Felkészít olyan dolgokra, amelyeknek a hétköznapokban is hasznát veszem, de nem csak a szó szoros értelmében, hiszen magabiztosságra, magas fokú teljesítőképességre, kitartásra és a különböző feladatok összehangolására késztet nap, mint nap. Számomra a CrossFit-ben az összetettség a legnagyobb mozgató rugó, hiszen ebben a sportban az egyik képesség fejlesztése nem mehet a másik rovására, mondhatni általánosan tart fitten.

– Te lettél a legfittebb a Transylvania Throwdown kézdivásárhelyi állomásán. Mennyi munkád van ebben?

– Az elmúlt évek állandó és folyamatos felkészülést jelentettek, amelyet a továbbiakban is folytatok, hiszen nem az a fő célom, hogy a legközelebbi versenyre felkészüljek, hanem, hogy napról napra fittebbé váljak. Számomra a versenyek úgynevezett mérföldkövek, amelyek során lehetőségem nyílik arra, hogy felmérjem magam az ország többi atlétájához képest. Az elején csak hobbyként tekintettem erre, majd az edzéseken elért egyre jobb eredmények, és az edzőm biztatása késztetett arra, hogy ezt versenyszerűen folytassam. Egy versenyre való felkészülés nem csak fizikai, hanem mentális előkészületet is igényel, emellett egy közös munka az edzővel, aki arra törekszik, hogy a különböző technikákat helyesen sajátítsam el, illetve hasznos tanácsokkal lásson el. Ezúton köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokán állhattam.

– Jövendőbeli terveid? Szeretnél nagyobb versenyekre is eljutni?

– Novemberben Bukarestben rendezik az Uzina Cup nevű versenyt, amelyen újra meg szeretném mérettetni magam. Mindenképpen a jövendőbeli terveim közé sorolnám azt, hogy fizikálisan és mentálisan erősödjek. Az, hogy részt veszek-e nagyobb, világszintű versenyeken, számomra is a jövő titka. Mindez attól függ, hogy mennyire lesznek eredményesek az elkövetkező éveim az edzéseket tekintve.

Tamás Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust