
A szeptembertől érvényes 60-as sürgősségi kormányrendeletnek köszönhetően a fogyatékkal élők eddigi kevés munkalehetőségét is alaposan megnyirbálták a döntéshozók. Az Írisz Ház igazgatója, Makkai Péter lelkész lapunknak elmondta, Szentgyörgyön 22 személy vált ennek következtében munkanélkülivé.
2017. szeptember 12., 00:202017. szeptember 12., 00:20
A szeptembertől érvényes 60-as sürgősségi kormányrendeletnek köszönhetően a fogyatékkal élők eddigi kevés munkalehetőségét is alaposan megnyirbálták a döntéshozók. Az Írisz Ház igazgatója, Makkai Péter lelkész lapunknak elmondta, Szentgyörgyön 22 személy vált ennek következtében munkanélkülivé.
Amikor a 448-as törvényt 2006-ban kiadták, biztos piacot teremtettek azoknak a védett egységeknek, amelyek termelő tevékenységben vagy szolgáltatásokban foglalkoztatták alkalmazottaik legalább 30%-át, azáltal, hogy a nagyobb vállalkozásokat arra kötelezték, minden 50 alkalmazott után fizessenek be egy fél minimálbért, vagy vásárolják le annak értékét a védett egységeknél. Ez évente mintegy 200 millió euróra rúgó összeg. Ezt a piacot, illetve ezt a kitételt a törvényben megszüntették, most már csak befizetni vagy alkalmazni lehet fogyatékkal élőket, és tették ezt állítólag azért, mert nagyon sok volt a visszaélés ezen a területen.
– Nálunk mindennel visszaélnek, éppen a minisztériumban nyúlták le az otthongondozásra fordított pénzt jó részét, de a megoldás nem az, hogy az egész rendszert eltöröljük, hanem megbüntetjük a visszaélőket – adott hangot méltatlankodásának Makkai Péter.
Valóban sok volt a visszaélés (például egy papír-írószer-forgalmazó egy fogyatékkal élő személy részmunkaidős és egy másik alkalmazásával bonyolított jelentős kereskedelmi tevékenységet), a tudomásukra jutott eseteket többször is jelezték különböző fórumokon, konferenciákon az illetékeseknek. Azt, hogy ennek az intézkedésnek valódi célja csupán az államkassza hízlalása, az is jelzi, hogy ezeket a befizetéseket nem egy elkülönített alapba utaltatják a befizetőkkel, amelyből az érintetteken lehetne segíteni valamilyen formában, esetleg támogatnák minden személy után egy összeggel a védett egységeket, hanem az állami költségvetésbe irányítják. S bár a kormányrendelet szerint lehet választani az alkalmazás és a befizetés között, egy hónappal korábban az állami intézményeknél befagyasztották a személyzetfelvételt, számukra tehát egyedüli alternatíva a pénz átutalása maradt.
Kovászna megyében az Írisz Házzal kötött szerződésekből évente 300 és 400 ezer lej közötti összeget fordíthattak a fogyatékkal élők foglalkoztatására (minden 4-5 főre jut egy csoportvezető is). A vécépapírgyártásban, zöldövezet-karbantartásban, kertészetben vagy irodában foglalkoztatott 19 személy és 3 irányítójuk munkaszerződése szűnt meg elsejével. Az Írisz Ház továbbra is foglalkoztatja őket nappali központjában, mert az otthoni tétlenség biztosan nem vezetne jóra esetükben.
– A román állam irracionalitása ellenére irántuk felelősséget és szeretetet érzünk, miután 15 éve dolgozunk velük, tehát továbbra is keressük a megoldást – mondta Makkai Péter.
A vállalkozók, cégvezetők hozzáállása pozitív, nagy a munkaerőhiány is, de sok esetben a cég tevékenységének olyan átstrukturálására lenne szükség – az egységben az akadálymentesítés még a kisebb része a dolognak, az integrációt is elő kell készíteni –, ami nagy kérdéseket vet fel. Azonban különösen az érintett gondozottak számára teszi nagyon bizonytalanná a jövőt ez a kormányrendelet – vonta le a következtetést az Írisz Ház igazgatója.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!