Csak a lemért mennyiséget ütik le!

A lapunkban „Még több tömbházból szállítanak bio hulladékot” címmel megjelent cikkre reagálva tárcsázta szerkesztőségünket egy sepsiszentgyörgyi idős olvasónk, és azt kifogásolta, hogy ő a tömbházban hiába gyűjt szelektíven, mert sohasem csökken a „Tegás számlája”.

2019. október 11., 00:022019. október 11., 00:02

Máthé László, a megyeszékhelyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, hogy félreértésről van szó, hiszen alkalmaznak ugyan differenciált árat a magánházaknál, ám a tömbházaknál ilyesmiről csupán ezek után – a lebomló hulladék szállításának kibővítésével – lehet beszélni.

Igaz, utóbbinál sem lefelé kerekedik majd a számla, hanem a hanyagoknak nő – derült ki faggatózásunkra.

– A számlából direkt módon csupán az Energia utcai hulladékudvarba levitt, leméretett szelektív – műanyag, papír, üveg, elektronikus – hulladékot vonjuk le. A „differenciált árat” eddig a magánházaknál alkalmaztuk, hiszen itt tudjuk ellenőrizni, hogy ki, mikor, mennyi szelektív hulladékot tett ki a kapuja elé: aki egy hónapban egyszer sem tett ki szelektívet, az a 9 lejes (személy/hónap) számla helyett 15 lejeset kap. Nos, a tömbházaknál lehetetlen ellenőrizni, hogy ki, és mennyi szelektív hulladékot dob el, éppen ezért itt azoknak a kontrázó, „még azért sem” hozzáállású személyeknek nő 15 lejre a 9 lejes számlája, akik még arra sem hajlandók, hogy átvegyék tőlünk a gyűjtőedényeket: jelen esetben a biohulladéknak osztott vedreket – részletezte Máthé.

A szakember összegzésképpen elmondta, hogy a szelektív hulladékgyűjtés esetében törvény mondja ki, hogy a polgárok kötelesek kihasználni a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég által biztosított eszközöket, gyűjtőedényeket: akik erre fittyet hánynak, azok emelt díjas számlát kapnak kézhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés