Színes, mozgalmas és társasági programok valósulnak meg Sepsiszentgyörgyön a Com’ON Sepsi ifjúsági részvételi program negyedik kiadásában.
2022. szeptember 26., 00:112022. szeptember 26., 00:11
A Fiatalok az idősekért csoport szervezésében szeptember 26–30. között kerül sor a Kreativitás az élet alkonyán című kezdeményezésre, amely a Sepsiszentgyörgyön élő idős korosztályt szólítja meg. Az eseménysorozat a Zathureczky Berta Idősek Otthonában zajlik, a bentlakó és nappali foglalkoztatóba járó szépkorú személyeknek, illetve nyitott mindenki számára, aki úgy gondolja, hogy a művészetterápia helyet kaphat az élet ezen szakaszában is. Az 5 napig tartó nyílt hét során, naponta 10, valamint 11 órától a csapat az origami művészetét, a festészetet és a zenét helyezi a középpontba, illetve díjazással zárja a kreatív hetet, amely szorosan kapcsolódik az idősek világnapjához.
Megkezdődött a jelentkezés a Babaúszásra Bíró Eszternél, aki a városi uszodába várja október 2-án, vasárnap 10 órától a legalább 3 hónapos és legtöbb 2 éves gyermekeket szüleikkel. A legkisebbek az októberben két alkalommal zajló program során ismerkedhetnek a vízzel, gyerekdalokat énekelhetnek és játszhatnak. A kezdeményezés számos előnye közé tartozik a kicsik mozgásfejlődésének elősegítése, a koordináció fejlesztése, valamint a szülő–gyerek-kapcsolat elmélyítésére való lehetőség. A belépés ingyenes, viszont előzetes jelentkezés szükséges e-mailben: eszterbiro989@gmail.com.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!