
Módosítani fogják azt a nyilatkozatot, amellyel a szülők hozzájárulhatnak, hogy gyerekeiket koronavírusra teszteljék az iskolában - nyilatkozta a Realitatea Plus szombat késő esti műsorában a tanügyminiszter.
2021. február 07., 12:352021. február 07., 12:35
Sorin Cîmpeanu elmondta: a nyilatkozathoz még információkat kell hozzáadni, hogy azok "összhangban legyenek a vonatkozó jogszabályokkal".
Hozzátette: "valaki sietett" és az egészségügyi minisztérium honlapján és Facebook-oldalán megjelent formanyomtatványból információk maradtak ki.
Hangsúlyozta: a szülőket nem kötelezik és nem is kötelezhetik arra, hogy aláírjanak egy ilyen nyilatkozatot, és arra sincs semmilyen szabály, hogy a nyilatkozatot az első iskolai napon kell leadni.
Kifejtette: amennyiben a szülő nem járul hozzá, hogy a gyereket teszteljék az iskolába, akkor a családorvoshoz viszik, aki majd eldönti, hogy mi a teendő.
Az egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy honlapjára és a Facebook-oldalára is feltöltötték azt a formanyomtatványt, amiben a szülők kinyilváníthatják belegyezésüket, hogy a gyereket koronavírusra teszteljék az iskolában.
Vlad Voiculescu tárcavezető emlékeztetett: a tesztet kizárólag a szülő előzetes írásos beleegyezésével lehet elvégezni.
Voiculescu arról biztosított, hogy az iskolák már kaptak, vagy a közlejövőben kapnak megfelelő számú antigén gyorstesztet, hogy a vizsgálatokat elvégezhessék.
A tesztelést az iskolaorvosok végzik, akiknek kötelességük lesz legtöbb 24 órán belül jelentést tenni az esetről.
Tesztelni kell azokat a tanulókat is, akik a pozitív teszteredményű diák kontaktszemélyei voltak (ha van erre szülői engedély), illetve azokat a tanárokat is, akik a gyerekkel érintkeztek. Amennyiben nincs írásos szülői engedély a gyerek tesztelésére, fel kell venni a kapcsolatot a családorvossal.
A miniszter szerint létfontosságú, hogyha egy esetre fény derül, minél gyorsabban és operatívabban le tudják tesztelni a többi tanulót, ezért azt ajánlotta, hogy a szülők adják beleegyezésüket, hogy mintát vehessenek a gyerektől.
Az online rendszer miatt az oktatás minősége nagymértékben csökkent - nyilatkozta a Realitatea Plus szombat késő esti műsorában a tanügyminiszter.
Sorin Cîmpeanu azt mondta: "nehezen hihető", hogy az összes elmaradt anyagot sikerül bepótolni.
Hozzátette: azért kezdeményezte az tananyagpótló órák rendszerét, hogy "a lehető legnagyobb mértékben" sikerüljön átvenni azt az anyagrészt, ami az internet, a táblagépek és egyebek hiánya miatt kimaradt.
Hangsúlyozta: jelentős különbségek alakultak ki az egyes iskolák, osztályok, gyerekek között, arra kell törekedni, hogy ezeket minél inkább lecsökkentsék.
Úgy véli: a hatékony munkához a tanulók fizikai jelenlétére van szükség, mert online nem lehet bepótolni azt, ami éppen az online rendszer miatt maradt ki. Ez ügyben egyensúlyt kell találni az alkotmány 32. és 34. cikkelye között, amely egyfelől a tanuláshoz, másfelől az egészség oltalmazásáról való jogról rendelkezik.
A miniszter kitért arra a 168 ezer előkészítő és ugyanannyi első osztályosra, akiknek online kellett volna megtanulniuk a fél ábécét. Rámutatott: ez "nehéz" feladat, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy legalább az elemi osztályokban fizikai jelenléttel folyjon az oktatás.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!