„Számomra a humor létszükséglet”

– Mi a humorista, illetve kiből válik jó stand-upos?

– A humorista is ember. Csak talán kicsit nyitottabb szemmel jár a világban, és igyekszik meglátni mindenben a poént. Úgy gondolom, ezt is lehet hivatásszerűen művelni, ahogy a papi, orvosi vagy tanári pályát. A poénok mögött mindig ott van egy szemlélet: az, amit vallunk és gondolunk a világról. Ezért bárkiből lehet humorista, és valójában mindannyian azok vagyunk. Az ember igyekszik mindig azokat a történeteit elmesélni családtagjainak, barátainak, ami vele megtörtént. A humor összeköti az embereket, és lebontja a falakat. Ez a társadalom „malterja”.

– Hogyan jött az életedbe a humor és a stand up comedy?

– Korábban lettem humorista, minthogy megtanultam volna deriválni az iskolában, hiszen mindössze 16 évesen nyertem meg az Erdélyi Humorfesztivált. Korábban azt sem tudtam, hogy az, amit csinálok, stand up comedy, Gyergyóban legalábbis biztosan úttörőnek számítottam. Egy elég nehéz műfajról beszélünk, ezt az is alátámasztja, hogy Erdély-szerte is csak néhányan művelik, ebből is kevesen jól. Javítani viszont csak a gyakorlat, ezáltal pedig a közönség tud. Hiszen a közönség a kapocs az előadó és a műfaj között.

– Mit jelent számodra a humor? Hogyan találod ki, mikor mit kell mondani, válaszolni?

– Számomra a humor létszükséglet. A társadalomban olyan, mint a levegő, ezért marad fent minden közösségben, még az elnyomó politikai rendszerekben is. Nem véletlenül nevezik a társadalom tükrének. Napjainkban viszont egyre gyorsabb és nehéz felvenni a versenyt a poéntolvajokkal, mémekkel, közösségi oldalakkal, amelyek szemrebbenés nélkül képesek ellopni legjobb poénjainkat a lájkokért. Az erdélyi társadalom elég kicsi, és mivel nem mediatizált, nehéz lefedni és megkeresni azt a kicsi rést, ahol eljuthatunk hozzájuk.

– Mennyire kell felkészülnöd egy-egy produkció előtt, és van-e lámpalázad?

– Minden fellépés egyaránt fontos, akkor is, ha 30, vagy ha 600 ember előtt történik. A cél az, hogy az ott lévők jól érezzék magukat. A lámpaláz természetes és egészséges dolog, hiszen az mutatja, hogy érdekel, amit csinálunk, hogy felelősséget érzünk. A felkészülés változó, elsősorban az a legfontosabb, hogy alkalmazkodjuk a közönséghez, az ő „nyelvünkön” tudjunk beszélni.

– Példaképed van?

– A pozitív példákra és példaképekre szükség van, hiszen megerősítenek bennünket. Számomra a magyar humorban Bödőcs Tibor az, aki a minőségi humort, az intelligenciát, a választékos beszédet jelképezi, de erdélyi vonalon Tóth Szabolcsra (Szomszédnéni) tekintek példaképként. Az övé az a fajta humor, amely minket gazdagít, és őt hallgatva magunkra ismerünk. Olyan érzés fog el, hogy »Jé, ez velem is megtörtént.«

– Két könyved is megjelent már. Mesélnél pár mondatban azokról?

– Igen. Érdemes elolvasni.

Tamás Réka