Brexit: törvénysértőnek minősítette a parlament felfüggesztését a brit legfelsőbb bíróság

Törvénysértőnek nyilvánította a londoni parlament ülésszakának lezárását egyhangúlag meghozott, kedden ismertetett jogerős végzésében a brit legfelsőbb bíróság.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 24., 13:322019. szeptember 24., 13:32

A határozat, amelyet Lady Brenda Hale, a legfelsőbb bíróság elnöke ismertetett, kimondja, hogy a parlamenti ülésszak nincsen felfüggesztve, ebből kifolyólag jelenleg is tart.

John Bercow, az alsóház elnöke a végzés kihirdetése utáni közleményében az alsóházi ülésszak haladéktalan folytatását kezdeményezte.

Az alsóház ülésszaka két hete ért véget, miután Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad indítását október 14-én.

A keddi legfelsőbb bírósági határozat szerint már az is törvénysértő volt, hogy a kormányfő az uralkodónak az ülésszak lezárását indítványozta, mivel a döntés észszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Távozásra szólította fel Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnököt Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, miután a brit legfelsőbb bíróság keddi végzésében törvénysértőnek, alkotmányjogi szempontból semmisnek mondta ki a londoni parlament ülésszakának lezárását.

Jeremy Corbyn a Munkáspárt Brightonban zajló éves kongresszusán, a végzésre reagálva kijelentette: pozíciójának átgondolására biztatja Boris Johnsont, abból a célból, hogy ő legyen minden idők legrövidebb ideig hivatalban lévő brit miniszterelnöke.

Az alsóház elnöke elrendelte az ülésszak folytatását

Elrendelte a londoni alsóház ülésszakának folytatását a testület elnöke, miután a brit legfelsőbb bíróság keddi végzésében törvénysértőnek mondta ki a londoni parlament ülésszakának lezárását.

John Bercow, az alsóház elnöke a parlament épülete előtt tartott, rögtönzött keddi sajtótájékoztatóján közölte: utasítást adott a parlament tisztviselőinek arra, hogy tegyék meg az előkészületeket az alsóházi ülésszak folytatására. Az ülés a házelnök bejelentése szerint szerdán folytatódik.

Bercow hangsúlyozta: nem a parlament újbóli összehívásáról van szó, hiszen a legfelsőbb bíróság végzése szerint az ülés nem ért véget.

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy nem ért egyet a brit parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek minősítő, kedden kihirdetett legfelsőbb bírósági döntéssel, de tiszteletben tartja a határozatot.

Johnson, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt New Yorkban, a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: erőteljes mértékben nem ért egyet a legfelsőbb bíróság határozatában foglaltakkal, de a kormány természetesen tartja magát a döntéshez, és a parlamenti ülésszak folytatódik.

Kijelentette ugyanakkor, hogy továbbra is "jó indokok" szólnak egy új parlamenti évad elkezdése mellett, és a kormánynak változatlan szándéka, hogy a hagyományos királynői beszéd megtartásával új programot hirdessen.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés