Bővíteniük kell az iskolát, de még nem tudják, milyen forrásból

Átvette a régi kaszárnyaépületet a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium a helyi önkormányzattól. Tavasszal szeretnének nekifogni a felújításának, különben teremhiánnyal kell számoljanak a következő tanévtől.

Székely Hírmondó

2024. november 26., 09:322024. november 26., 09:32

Nemrégiben modernizálták az iskola főépületét, a munkálatok a melléképületekkel folytatódnak. Idén áprilisban döntött a kézdivásárhelyi önkormányzat az intézmény udvarán lévő, régen iskolai műhelyeknek helyet adó, mára már rossz állapotba került épületek lebontásáról. Azok közül egyet szeretnének megtartani raktárnak, a többi tatarozása egyelőre csúszik, a vezetőség a nyári szünidőben szeretné ezt elvégeztetni, amikor nincs tanítás.

Szintén év elején döntött arról a tanács, hogy a tanintézmény ügykezelésébe adja az iskola szomszédságában található, civil házként ismert régi kaszárnyaépületet. Ezt átvette a kollégium vezetősége. Egyelőre két termet ürítettek ki számukra.

„A termeket szeretnénk a waldorf osztályoknak felújítani. Idén még tudtunk helyet biztosítani számukra, de mivel a következő tanévtől újabb osztállyal bővülnek, szükségünk van teremre. Egyelőre még nem tudjuk biztosan, milyen forrásból finanszírozzuk ezt a modernizációt. Szeretnénk pályázatot benyújtani, valamint egyéb külső forrásokhoz jutni. A szülők a támogatásukról biztosítottak. Sürget kicsit az idő, hiszen őszre már késznek kell lennie” – mondta el lapunknak Farkas Ferenc, a kollégium igazgatója. Hozzátette, a fűtést szeretnék elsőként megoldani tavasszal, hogy az semmiképp ne maradjon őszre.

A Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium tavaly ősztől ad otthont a kézdivásárhelyi waldorf iskolának. Egy előkészítő és egy első osztály működik jelenleg az intézményben. A helyi waldorf közösség szeretné, ha minél tovább tudnák biztosítani az oktatási formát a gyermekeknek Kézdivásárhelyen, legalább nyolcadik osztályig, a református kollégium vezetőségében pedig támogatókra találtak ebben.

Szabó Barbara

Fotó: Médiatár

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust