A Brassói Táblabíróság ma három év letöltendő börtönre módosította a két évvel ezelőtt ittasan halálos balesetet okozó háromszéki rendőr korábbi büntetését - mely az általános megítélés szerint túl enyhe volt - helyt adva a szülők fellebbezésének.
2023. december 21., 21:142023. december 21., 21:14
Fetcu Sorin 2021 december 2-án, szolgálati időn kívül, Sepsiszentgyörgy határában karambolozott a Lorenzovici Lehel által vezetett személygépkocsival, a fiatalember pedig szörnyethalt az ütközés nyomán. A rendőr, akinél a baleset után egy órával 1,89 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki, gondatlanságból elkövetett emberölésért és ittas vezetésért alapfokon 3 év felfüggesztett börtönt kapott.
Az ügyészség és a szülők is fellebbeztek az ítélet ellen, a másodfokú tárgyalás egy hónappal ezelőtt zajlott. Ittasságának mértékére, valamint arra hivatkozva, hogy a rendőrnek példamutató életet kellene élnie még szolgálati időn kívül is, illetve hogy semmilyen megbánást, empátiát nem tanúsított ez ügyben, az ügyész és a szülők ügyvédei az ítélet súlyosbítását, pontosabban a lehető legsúlyosabb ítéletet kérték a vádlott számára. Igazságosabb ítéletért tüntettek a szentgyörgyiek is október végén, illetve a közösségi hálón is szervezkedtek, hogy ezt elérjék. Az Igazságot Lehelnek! Facebook-csoport és a Vétlen Áldozatok Egyesületének képviselői a bíróságon is megjelentek, illetve bemutatták a közel 1800 személy által aláírt petíciót.
Ma jogerős ítéletben három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Brassói Táblabíróság a vétkes rendőrt, akinek 45 ezer eurós kártérítést kell fizetnie az édesanyának és 40 ezer lejt az édesapának. Érvényes maradt számára a korábban megállapított 5 éves eltiltás a vezetéstől.
Fetcu mindmáig a rendőrség kötelékében maradt (a logisztikai osztályon dolgozott) de a végleges ítélet megszületése után munkaszerződését felbontották, őt letartóztatták és a feketehalmi börtönbe szállították, közölte Dinu Gabriela, a Kovászna Megyei rendőrség szóvivője.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!