
Kispál Balázs négy és fél éve a Mobilmánia gitárosa. A korosztálya egyik legtehetségesebb hathúrosaként számon tartott zenésszel beszélgettünk a kezdetekről, hatásokról és terveiről.
2017. november 24., 00:112017. november 24., 00:11
Kispál Balázs négy és fél éve a Mobilmánia gitárosa. A korosztálya egyik legtehetségesebb hathúrosaként számon tartott zenésszel beszélgettünk a kezdetekről, hatásokról és terveiről.
– Kinek a hatására kezdtél zenélni?
– A rokonságban vannak zongoristák, egyik nagyapám testvére a Zeneakadémián is tanított. Próbálták velem is megszerettetni a zongorát, de nem érdekelt, focista akartam lenni világéletemben. Aztán tizenkét éve, középiskolásként mégis elkezdtem játszani édesanyám egyik gitárján, és idáig jutottam.
– Kik voltak hatással a gitározásodra?
– A mesterem, Czifra Miki, a Leander Kills gitárosa, és ugyancsak sokat köszönhetek Babos Gyulának, hiszen ő indított el azon az úton, ahol a saját egyéniségemet ki tudtam bontakoztatni.
– Elképesztő a tapping-technikád (mindkét kéz, a pengető használata nélkül rákoppint a húrra – szerk.), biztos, nem sok gitárpengetőt koptatsz el…
– Volt egy dédim, aki ugyancsak konzervatóriumba járt. Szegény vak volt, és egy alkalommal épp tappingeltem, ő meg azt mondta, olyan, mintha zongoráznék a gitáron…
– Egyre több gitáros használ hét-, illetve nyolchúros gitárokat. Te próbáltál már hasonlót?
– Fejlődik a zene, az ember kitalál mindent. Az egy másik hangszer, hárfázni nem tudok… egyelőre. Természetesen, vonzó lehetőség, azonban úgy vélem, ahhoz, hogy kifejezzem amit érzek, nincs szükségem egy efféle hangszerre.
– Kiket hallgatsz jelenleg?
– Régebb éjjel-nappal Joe Satrianit, Steve Vai-t, meg a többi neves gitárost hallgattam, azonban mostanában a kortársaimat hallgatom, akik egyben a barátaim is. Sokukat a Kőbányai Zenestúdióban, illetve a Zeneakadémián ismertem meg, és azóta is találkozunk, beszélünk. Egy-egy ilyen beszélgetés nagyon inspirál, csakúgy, mint az, ha valamelyikük Facebookra kirak valamit. Mondhatni, nagyon előnyös helyzetben vagyok, hiszen, ahogy fejlődik a zene, mindenki hozza a maga újításait, én meg valós időben hallom, látom ezt. Kiemelném Nagy Mátét, az Omen szólógitárosát, csakúgy, mint Nagy Dénest, aki Deák Billnél gitározik, illetve Takács Józsit, aki ugyanott basszusgitáros, ők mind nagyon jó barátaim.
– A kézdivásárhelyi koncerten Ibanez gitárt használtál. Ez a kedvenc gitármárkád?
– Ez volt a legelső gitárom. Azóta már más hangszereket is kipróbáltam, azonban ehhez a zenéhez az a legjobb, Zefi (Zeffer András zenekarvezető – szerk.) is ezt kérte. Használok még Gibsont és Fendert is, mindeniket nagyon szeretem, nem tudnék csak egyet választani közülük.
– Milyen erősítőt, pengetőt, illetve húrokat használsz?
– Fractal Audio AX8-as szól a színpadon, amelyben egy Mesa Boogie szimuláció van, nagyon kényelmesen tudom kézben vinni próbára. A Dunlop 1,5 milliméteres Sharp pengetője nagyon bevált nálam, nagyon kemény, szeretem, ahogy a húron koppan. Régebb Dean Markley gitárhúrokat használtam, mert olcsó volt, jelenleg 10-es d`Addariot használok.
– Hogyan tovább?
– Mindenképp folytatnám a Mobilmániát, mellette meg, ha a Jóisten is segít, bízom benne, hogy idővel saját projektem pályája is felível. Ott énekelek, gitározom és a szövegeket is én írom. Pop-rockzene, de igazából nem szeretnék műfaji korlátokba ütközni, azt játszanám, amit érzek.
(Szombat este a rock- és fémzene kedvelői a kézdivásárhelyi Rózsa étterem emeleti termében Rudán Joe, az egyik legnagyobb magyar rockénekes koncertjét élvezhetik).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!