Finom illatok, hűvös levegő, őszi táj, szarvasbőgés és mosolygós, főző fiatalok fogadtak a szombaton megrendezett gasztronómia-versenyen a Csipkés táborral szembeni réten, ahol összesen hét csapat készített vaddisznóhúsból különleges alapanyagokat rejtő ételeket.
2019. szeptember 25., 00:012019. szeptember 25., 00:01
Alig érkeztünk meg a verseny helyszínére, máris úgy fogadtak, mintha mi is a csapatokhoz tartoznánk. A fiatalok meséltek, a zsűri kérdezősködött, a jelenlévők kíváncsiskodtak, mi meg csak ámultunk. Akár egy nagycsalád, akik együtt főznek: mindenki mindenkivel beszélget, megosztják véleményüket egymással, barátságokat kötnek. Az erdő alatti réten egy szeretetteljes mikrokozmosz alakult ki.
– A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola évek óta azt a feladatot kapta, hogy felnőttképzésben kezdeményezéseket indítson Háromszéken. Ehhez segített hozzá egy pozitív tapasztalat is, amelyet egy nemzetközi versenyen szereztünk, pontosabban a V. Schnitta Sámuel Országos Emlékversenyen, és akkor ebből jött az ötlet, hogy ne álljunk itt le, hanem próbáljuk meg akár az egész székelyföldi, turizmushoz kapcsolódó szakoktatásban lévő diákokat segíteni – osztotta meg lapunkkal Gáj Nándor, a népiskola igazgatója, egyben a verseny egyik zsűritagja.
Hozzátette, jelen verseny valójában egy ürügy volt arra, hogy egy olyan találkozást hozzanak össze, ahol székelyföldi pedagógusok és diákok ismerkedhetnek, és vadhúsból főzhetnek. Tóth Endre magyarországi mesterszakács szerint nagyon ritka Erdélyben az, hogy vadhúsból készítsenek ételeket. Előfordul, de ritkább, mint náluk.
A hét csapatot a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola, a gyergyói Batthyány Ignác Szakközépiskola, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakképző Líceum, a felvidéki Párkányból érkező Magán Szakközépiskola és a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola diákjai alkották. „Meglepően jók voltak a készítmények” – mondta mosollyal az arcán Tóth Endre. Egyetlen problémája csupán az volt, hogy nem voltak elég bátrak a diákok, de ezen javítani mindig lehet, jegyezte meg. Hozzáfűzte, hogy ha kicsivel bátrabbak lettek volna a versenyzők, akkor még „határozottabbak”, ennél fogva még jobbak lettek volna a készítmények. A szakember megjegyezte, elsősorban a fűszerek merészebb használatára gondolt.
Arra voltunk még különösen kíváncsiak, hogy melyik csapatnál volt a legjobb az ízvilág? Illetve, hogy mik voltak a legkülönlegesebb alapanyagok? Mesterszakácsunknak a felvidékről érkező iskola gulyása ízlett a legjobban, nekik adta a maximális pontszámot. „Ízben ezt volt a leginkább fantáziadús és komplex” – érvelt. De mindegyik csapat különleges ételekkel lepte meg a zsűrit, tette hozzá. Az ételek készítésében több különleges alapanyag is előfordult. Ilyen volt például a hiripgomba-por, ami marhanyelv-gombával volt összekeverve. A fűszerezésnél érdekességnek számított az őrölt kömény és a medvegomba párosa. A friss áfonya is egy különleges karakternek számított az ételekben, amit bátran is használtak a versenyzők.
Végül az első helyen a felvidékről érkező, párkányi Magán Szakközépiskola végzett. Második helyezést a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakképző Líceum vitte el, de a kézdivásárhelyi Gábor Áron Technikai Líceum sem maradt le túlságosan, az övék a harmadik hely. A nyertesek ajándékcsomagjainak összeállításában a Kemecse Manufaktura Kézműves Kerámiák Sepsiszentkirály, a Chocopack Kft. segített. A vaddisznóhúst a Dél-Hargita Vadászegyesület biztosította a versenyzők számára. A nap közös vacsorával és táncházzal zárult.
Tamás Réka
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!