Bíró Sándor, a pap százados

A rétyi kocsmáros, aki az ötven esztendőn felülieknek Dénkó névre hallgat, azt vallja, hogy nem s nem elegendő ismerni az emberek családját, felmenőit s gyermekeiket is. Ismerni kell egy fogadósnak vagy kocsmárosnak az emberek ízlését, kedvét is ám!

– Sokszor meglátszik az, hogy béül az ember, aztán azt se tudja, mit kíván, s abból mit iszik meg. Mert úgy van az, mint az utolsó kenetet vivő pap a haldoklóval. Nem faggatja, nem gyötri gyónással, csak útravalót ad neki, tova a mindenség felé menet.

Ez a hitvallása Dénkónak, de erről ritkán szól vagy gondolkodik. Most azonban igen.

– Dénkó lelkem, nézz már körül, valami lehet az itallal, de úgy lehet, bévül, az emberekkel is tán.

Ezt a felesége, Margit rebbentette fel, s ugyanvalóst igazat szólt. Dénkó odasirült az asztaltársasághoz.

– Pali bátyám, s tük többiek. Valami híja van a bornak, a szilvafa pálinkának? Tisztesség ne essék, csak ugyebár nem fogy. Már meg ne sértődjenek.

A megnevezett idősebb a falu elejéhez tartozott, ugyanis 18 évig kántorizált egykor a templomban.

– Semmi híja, megivódik, mert jó. S jó a szó is. Csak hát itt a csíki komám, Lajos, aztán ő állítja, hogy Bíró Sándor székely százados kiköpött csíki volt 1849-ben, s a leveretésünk után is, holtáig. De ez nem igaz, már tisztesség ne essék, drága s édes egy komám. Mert Bíró Sándor Udvarhely mellett, Felsőboldogasszonyfalván született, Udvarhelyt is tanult, aztán pap leve belőle itt né, Rétyen, Isten segedelmével. Ott van, na, ott a kölyök, az unokád, Dénkó, küldd csak ide s még egy kancsóval együtt! Így no. Ignácka, fuss haza Mári nénédhez, mondd neki, adja a kezedbe a régi Bibliánkat, azt hozd ide. Menet mindenütt fuss, jövet csak serényen…

–Jó borotok van, s ha van jó tisztesség, akkor a civódás kirekesztve! – Lajos, a csíki vendég, a koma mondotta ezt, senki ellene. – Én onnan veszem, hogy a százados csíki, mert márciusokban, s október hatodikán a papunk otthon mindig megemlíti az ő nevét is, mint híres újságíróét, aki Bem altábornagytól kért s kapott nyomdagépet, hogy legyen a szabadságharcnak az is.

– Itthon is írt őkeme, imádságos prédikációs könyvet, levelezett a néppel, úgy ahogy mondom. Nagyapámnak megvolt az ő prédikációs könyve, de amikor az oláhok bérontottak 1916 nyarán, s ezt a falut is felgyújtották, hát odaveszett. No, emberke, hát megjövél?! – azzal elvette a tarisznyát, abból ki a becsomagolt Bibliát s nyitotta is. – Itt van, komám, s ti is, akik látjátok, írva vagyon nagyapám által a Bibliában. „Bíró Sándor lelkészünk 1816-ban született…1848-as harcok idején mene Csíkba újságot szerkeszteni…, továbbá Csíksomlyón, a zárdában vala egy nyomda, azt vette kéz alá s nyomatta ki elég nyomorúságos körülmények között a Hadi Lap című újságot… Százhatvan fős sereget szedett össze a faluban, Rétyen s környékén, kölyökemberek s vénülők állottak seregbe a szavaira…”

Senki sem akart békülni, se békéltetni, hiszen úgy emelkedett föl a hat fej s a hat pohár, mintha rostát emelnének lassan mellmagasságig. A Bibliát Lajos bá’ visszacsomagolva tette a kancsó mellé, de mégis csak odanyújtotta Dénkó kocsmáros felé, az pedig tova a feleségének. Jó s tiszta helyre. Merthogy poharat kapott magához ő is. Úgy álltak ott immár heten, mintha éppen Bíró Sándor lelkész-százados, harcos újságíró felköszöntésére, nagy tisztelettel. Mert úgy is volt. A bor megivódott, egy hang nem sok, annyi nélkül. Ki hol követte a rétyi papot gondolatban, a pap-századost, azt tudni nem lehetett. A csíki Lajos koma még hozzátette, hogy lapok nőttek ki a földből a harcok idején, így a Székely Hírmondó is, világszabadságról, emberiségről s emberségről írtak mind. – Arról is, emberek s jó komám, hogy Bukarestet, Csernovicot, Jászvásárt, ugyebár, ma Jás, mindenkit fel kell szabadítani, együtt!

Papokból századosok, tábornokokból menekültek, vezérekből felakasztott hősök levének. A bécsi császár pénzén népgyilkosok.

– Bíró Sándor a mértékletességről is írt könyvet, Pálinkatan annak a címe. Ha megvan valahol…– aztán még annyit tett hozzá halkan, hogy bizony a szabadságvágytól mámorosodtak meg az emberek százszor is, máig is. Mert annak híja nem volt, s a mai bornak sincs, megivódik.