
Idén is megszervezték a sepsiszentgyörgyi motorosok a Motoros Mikulás eseményt, amely tavalyhoz képest még nagyobbra sikerült, és mondhatni hagyománnyá vált a megyeszékhelyen.
2020. december 09., 00:082020. december 09., 00:08
December ötödikén este érdemes volt kilátogatni Sepsiszentgyörgy központjába vagy főbb utcáira, ugyanis mintegy harminc motoros járta a várost Mikulásnak öltözve. A járgányaikat feldíszítették karácsonyi égőkkel, némelyik ünnepi dalokat játszott, a Mikulások pedig ajándékot osztogattak a várakozó gyerekeknek.
Márk János ötletgazda elmondta: tavaly indították az eseményt, amely már akkor is nagy sikernek örvendett, idén pedig még több gyereket vonzott. A helyi motorosok és szponzorok segítségével 1100 édességcsomagot állítottak össze, amelyet várakozó gyerekek kaptak, és bár némely helyszínen kisebb tömeg alakult ki, a szervezők remélik, minden gyereknek jutott ajándék. A nagy sikerre való tekintettel jövőben még több csomagot készítenek, reményeik szerint akkor már nem lesznek korlátozások és még több időt tölthetnek a motoros Mikulások a gyermekek között.
Márk János azt is elmondta: az ajándékok közé öt tombolát is elrejtettek, így négy gyerek dzsúdzsucuedzés-bérletet nyert Szőke Attila senseinél, egy gyerek pedig BMX bicikli boldog tulajdonosa lett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!