Bezsákolták a győzelmet

A címvédő Sepsi–SIC továbbra is hibátlan a női kosárlabda Nemzeti Ligában, a sepsiszentgyörgyiek legutóbb szombaton gáláztak, 81–53 (27–15, 14–10, 25–15, 15–13) arányban győztek Târgoviște vendégeként a 4. fordulóban.

Bartha Zsófia

2019. október 14., 00:252019. október 14., 00:25

Annemarie Gödri-Părău jegyezte a mérkőzés első kosarát, amit Andra Mandache hárompontosa követett, a zöld-fehér mezesek az első pillanattól kezdve irányításuk alatt tartották az összecsapást, majd a 6. percben Chrissy Givens találatával már 10 pontra növelték előnyüket, majd az első tíz perc végén 12-vel vezettek (15–27).

A címvédő a második negyedet Jelena Vucetic és Natalie Butler kosarával kezdte, amire a házigazdák csak a játékrész 3. percében tudtak válaszolni. A folytatásban a vendégek is kisebb hullámvölggyel küszködtek, így Târgoviște Gabriela Irimia triplájával 8 pontra csökkentette hátrányát, azonban a fellángolás nem tartott tovább, ugyanis a Cătălin Tănase irányította csapat a következő 5 percben, vagyis a szünetig nem szerzett újabb pontot, miközben a háromszéki kosárlabdázók 8 egységet termeltek (25–41).

A négyszeres bajnok a harmadik felvonásban sem lazított, a 26. percben Gödri-Părău távoli dobásával már 20-szal vezetett, majd a hazai gárda a negyed utolsó 3 percében ismét nem talált a gyűrűbe, így a Sepsi–SIC 26 pontos előnnyel vágott neki a negyedik játékrésznek. Az utolsó negyed kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, viszont egy pillanatig sem forgott veszélyben a Zoran Mikes edzette csapat győzelme, amely dobószázalékban és lepattanók tekintetében is jobb volt ellenfelénél.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, Keleti csoport, 4. forduló: Târgoviște – Sepsi–SIC 53–81 (15–27, 10–14, 15–25, 13–15). Târgoviște: Chivu 9, Toma 5/3, Stoenescu 22/12, Irimia 7/3, Ghiță 2. Cserék: Păun, Moraru 4, Tănase, Robotin Auier, Petrof 4. Vezetőedző: Cătălin Tănase.

Sepsi–SIC: Demeter 2, Topuzovic 8/6, Mandache 17/6, Gödri-Părău 14/6, Givens 23/6. Cserék: Orbán 1, Cătinean, Mîrne-Nagy, Vucetic 7, Kovács 3/3, Butler 6. Vezetőedző: Zoran Mikes.

A Sepsi–SIC a Nemzeti Liga 5. körében szabadnapos, legközelebb pedig október 17-én, csütörtökön 21.30-tól játszik az Európa-kupa csoportkörének nyitófordulójában, mégpedig a lengyel Artego Bydgoszcz vendégeként.

További eredmények a 4. fordulóból: Konstancai Phoenix – Bukaresti Rapid 80–44, Alexandria – Agronomia 49–56.

A Nyugati csoport 2. fordulójában: Nagyváradi Rookies – Szatmárnémeti VSK 22–73, Arad – Marosvásárhely 76–34. A KSE ma 18 órától debütál hazai pályán, a Kolozsvári Egyetemet látja vendégül a Kicsid Gábor Sportcsarnokban. A kék-fehér mezes lányoknak elkel a biztatás, aki teheti, szurkoljon nekik a helyszínen!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés