A kambodzsai Angkor romvárosban betiltják az elefántháton való túrázást. A népszerű idegenforgalmi attrakciót az állatvédők sürgetésére szüntetik meg, akik régóta hangoztatják a gyakorlat kegyetlenségét.
2019. november 19., 10:332019. november 19., 10:33
Az angkori régészeti komplexum rengeteg turistát vonz, 2018-ban hatmillióan érkeztek a kambodzsai romvárosba. A látogatók zöme az elefántos túrára is befizet, amellyel elefántháton lehet körbejárni az ősi angkori templomok régészeti helyszínén.
A templomegyüttes parkját működtető hatóság közölte, hogy 2020 elején befejeződnek az elefántos túrák. „Az elefántokat többé nem lehet üzleti célra használni” – jelentette ki Long Koszal, a hatóság szóvivője, hozzáfűzve, hogy az állatok egyébként is túl öregek. Az Angkorban dolgozó 14 elefántból ötöt már el is szállítottak egy 40 kilométerre fekvő erdős területre, ahol szabadon élhetnek tovább természetes körülmények között. A szóvivő szerint az a cég, amely az elefántok tulajdonosa, továbbra is ügyel rájuk.
Kambodzsát régóta bírálják állatvédők a turisták elefántos túrái miatt. Az elefántokat ugyanis a betanítás alatt a gondozók gyakran agyondolgoztatják őket. 2016-ban egy nőstény elefánt elpusztult az út szélén, miután az extrém kánikulában kellett turistákat cipelnie a hátán az angkori templom környékén.
(national geographic)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!