Január 17-én, kedden 17 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe címmel nyílik kiállítás.
2023. január 16., 13:042023. január 16., 13:04
Megnyitóbeszédet mond Gazda József, irodalom és műkritikus, a kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője.
Dóczyné Berde Amál (1886–1976) festőművész, művészeti és néprajzi író tanulmányait Nagyenyeden kezdte, a tanítóképzőt 1906-ban Kolozsvárt végezte. 1910-ben Dóczy Ferenc fizika tanárral lépett házasságra. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben és nagybányai művésztelepen, ahol Thorma János és Réti István volt a mestere, majd Kolozsvárt (1913–18); közben rajztanár. Több nyugat-európai utazás után 1930-ban Kolozsvárt telepedett le.
A laborfalvi Berde család tagjai évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde lányok gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem.
A tárlat Gergely Erzsébet a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg. A kiállítás támogatói: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, illetve a Tőkés és Berde család. A kiállítás grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!