Jó hangulatban és új helyszínen zajlottak az idei Termésnapok Uzonban, amivel a községvezetés célja a közösségösszefogás és a hagyományápolás volt.
2023. október 22., 21:022023. október 22., 21:02
A rendezvény idén a szabadidőparkból beköltözött a központba, a polgármesteri hivatal előtti térre és parkba. Bár a korábbi helyszínen nagyobb tér állt rendelkezésre, a község vezetői úgy gondolták, hogy a központban otthonosabb hangulata lesz a rendezvénynek. A sok virág között az asztalokon valamint a földön az idei legszebb termések pompáztak:
Mellettük mindaz, amit a kamrába kerülnek: szörpök, lekvárok, savanyúságok, zakuszkák. Jelen voltak a falvak (Lisznyó, Bikfalva, Uzon, Szentivánlaborfalva) nőszövetségei, bemutatva, mit „mesterkedtek” otthon. Ahogy a lisznyói asszonyok elmagyarázták,
Eközben a kultúrotthonban Kovászna megye prefektusa, Ráduly István (korábbi uzoni polgármester, szerk. megj.) a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság, a Vidékfejlesztési Ügynökség, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség szakemberei tartottak interaktív előadást a pályázási lehetőségekről.
A délután fő attrakciója a tökfaragás volt, amely újabb hagyománya lett a termésnapoknak:
„Hagyomány, hogy minden ősszel ehhez az eseményhez kapcsolódva avatunk is valami új létesítményt a községben” – mondta Bordás Enikő polgármester, hozzátéve, hogy ezúttal a 16-os községi út hét kilométeres szakaszának megújulását ünnepelhették a helyiek, ugyanis
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten Ungvári Barna András református lelkész Pál apostolnak a korintusiakhoz írt levelére támaszkodva azt emelte ki, hogy mindenkinek vállalnia kell azt a közösség érdekében azt, ami tehetségéből kitelik. Az istentisztelet után mutatták be Uzon monográfiáját, mely a Háromszék Vármegye Kiadó által megjelentett, Székelyföld településeit bemutató sorozatban a tizedik kötet, illetve harmadikként mutat be sepsiszéki helységet Mikóújfalu és Bodok után.
Bordás Enikő polgármester kiemelte, hogy a község jelentős infrastrukturális beruházásai után
Tamás Sándor, a könyv kiadását lehetővé tevő Kovászna megyei tanács elnöke, a sorozat egyik ötletgazdája – Sepsiszéki Nagy Balázs mellett – úgy vélekedett, hogy "Uzonról sok szép írás jelent meg eddig, de ilyen kötet, amely ilyen alapossággal, mélységben és kifogástalan tudományossággal tárja fel a község történetét, még nem jelent meg”.
A könyvbemutatón jelen volt a könyv tizenkét szerzője közül Csáky Árpád történész, Székely Zsolt régész, Tóth Szabolcs, Cserey Zoltán és Pénzes Lóránd történészek, valamint Ambrus Anna nyugalmazott tanárnő. Csáky Árpád, aki Kinda István néprajzkutatóval együtt a kötet szerkesztője is, elmondta, hogy az anyaggyűjtés a monográfiához még a világjárvány előtt lezárult, de a pandémia késleltette a megjelenését.
Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró Uzon természetföldrajzi leírásával járult hozzá a kötethez, Székely Zsolt egyetemi tanár a község régészeti leletekből kirajzolódó történetét részletezi, néhai Tüdős Kinga történész az erdélyi fejedelemség korában mutatja be a települést és az emberek mindennapi életét, Cserey Zoltán történész az 1848-49-es forradalom történéseit mutatja be, Csáky Árpád az egyháztörténetet, templomépítések történetét, az oktatás történetét taglalja a monográfiában, Pénzes Lóránd történész a helyi római katolikus közösség sorsát boncolgatja, Lőrinczi Dénes a dualizmus korabeli közbiztonság kérdését járta körül, Tóth Szabolcs ugyanannak a kornak a művelődési életét részletezi.
Kónya Ádám egykori múzeumigazgató a 70-es években megjelent dolgozata az egyetlen újraközlés a kötetben:
A könyvbemutatón közreműködtek a lisznyói és uzoni református kórusok.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!