Bemutatták a gyermekpszichiátriát

A megyei kórház osztályokat bemutató sajtótájékoztatóján ezúttal a gyermekpszichiátriai részleg munkáját ismertették annak orvosai, pszichológusai.

Bús Ildikó

2020. december 07., 00:062020. december 07., 00:06

András-Nagy Róbert igazgató felvezetőjében elmondta: tíz éve ismerte meg az osztály tevékenységét, melynek orvosát alig találta meg, hiszen Dr. Andreea Salan gyermekpszichiáter a földön ülve, elmélyülten játszott a gyerekekkel, ami bár nem tűnt vizsgálatnak, az volt. A rendelő azóta is ezen elv alapján működik: játékosan, közös munkával próbálnak segíteni a betegeken orvosok, pszichológusok, kinetoterapeuták, logopédusok. Dr. Andreea Salan elmondta: ez közös munka, egyedül nem menne, nagy szükség van csapattársakra.


Ismertette: az osztályra évente mintegy 1200 új eset kerül, ebből 300-at utalnak be, az új esetek száma havonta 15–20 körül van. Olyan gyerekekről, tinédzserekről van szó, akik mentális zavarokkal, autizmussal küzdenek, de jelentős lett az étkezési zavarral küzdő tinédzserek száma is. Gyakori, hogy a gyermekek, fiatalok nyúzottak, motiválatlanok, ezért a szakértők, elsősorban a pszichológusok próbálnak segíteni – mondta az osztályon dolgozó pszichológus, Szabó Zsuzsa. Sok páciens, bár alig 12–13 évesek, felnőtt patológiát mutat, úgy viselkednek, éreznek, akár egy felnőtt, és ezt is kell tudni kezelni – tették hozzá.


Az elmúlt időszakban aggasztóan megnőtt az étkezési zavarral küzdő serdülők száma, amelynek két szegmensét emelték ki: van, hogy egyáltalán nem eszik a gyermek, és nagyon lefogy (akár 25–30 kilóra is), vagy eszik, de bulimiás eszközökkel eltávolítja magából az ételt. Sajnos ez a jelenség aggasztó méreteket öltött, a közösségi médiában számos csoportot hoztak létre fiatalok, ahol megbeszélik a különböző fogyasztó módszereket, hashajtókat szereznek be, egymást biztatják arra, hogy minél jobban lefogyjanak. A szakemberek felhívják a szülők figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek serdülő gyerekeikre, vegyék észre már az első jeleket, ne várjanak addig, míg gyermekük betegesen lefogy, nyelési vagy emésztési problémái lesznek, hanem kérjenek segítséget időben.


Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány miként érinti a gyermekek, fiatalok lelki, mentális egészségét, a szakemberek elmondták: ez később derül majd ki, de az biztos, hogy nyugtalanságot, akár depressziót is hozhat a bezártság, illetve, hogy megszűnt a közösségi együttlét. A gyermek a szüleivel van összezárva, ami nem minden esetben a legjobb közeg vagy példa, és nem kap más viselkedésmintát, mint a szüleié, ami kiütközik a későbbiekben. A középiskolásoknál nyúlik a tanulási idő, nincs struktúra, ami segítené, és az egész nap elúszik. Hiába nem kell olyan korán kelniük és közlekedniük, cserébe ugyanazt a képernyőt bámulják nap mint nap, a technikai problémák miatt pedig a korábban 45 perces órák sokszor hosszabbra is nyúlhatnak. A kamaszok esetében nincs kijárás szórakozóhelyekre, nem találkozhatnak egymással, ami iszonyú hiány, és csak a pandémia vége szünteti meg – magyarázta az orvos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés