A kovásznai Lányos Asszonyok nevet viselő RMDSZ-nőszervezeti csapatot sokan ismerik, főleg a főzőversenyeken való remekeléseikért, ám a szóban forgó hölgyek emellett még számos tevékenységből, köztük karitatív rendezvények megszervezéséből is kiveszik részüket – derült ki a Bodó Enikő nőszervezeti elnökkel folytatott beszélgetésünkből.
2019. október 10., 00:132019. október 10., 00:13
Bodó Enikő elmondta, a csapat eredetileg 2014-ben állt össze, mint az akkor frissen megalakuló RMDSZ-nőszervezet kovásznai csapata. Szintén abban az évben, szeptemberben részt vettek a kovásznai városnapi főzőversenyen, amire a Lányos Asszonyok néven neveztek be. Ez utóbbi sikeres szereplésük okán úgymond ilyen néven ismerték meg őket az emberek, és ha később elhívták különböző főzőversenyekre, akkor már ezen a néven szerepeltek. Az elmúlt évek során számos főzőversenyen vettek részt, nemcsak Kovásznán, hanem más településeken is, s nem egyszer első helyezést értek el a konyhaművészetükkel.
A Lányos Asszonyok arculatához azonban nem csak a finom ízek, hanem a rusztikus hangulatot idéző igényes díszítés, illetve összhang és jó hangulat is hozzájárul, amit kiegészít a hímzéses fekete blúz és vörös kötény. Szerintük sokszor a díjazásnál az ízvilág mellett, a terítéssel is jó pontokat szereznek.
Érdemes kiemelni, hogy a csapat tevékenysége nem merül ki a főzőversenyeken való részvételben, emellett számos más eseményen szerepet vállalnak. Minden májusban, anyák napja alkalmával szegfűt osztanak a kórházban az anyukáknak, vagy épp gyereknapon pánkót sütnek a kicsiknek. Emellett pedig bekapcsolódnak az RMDSZ rendezvényeibe, pl. az Orbaiszéki Forgácsfesztiválon csörögét sütöttek, az adventi koszorúzás alkalmával pánkót, kalácsot, meleg teát készítettek, de megszervezik az idősek karácsonyát is, amely tavaly már akkora népszerűségnek örvendett, hogy a művelődési központban kellett megtartaniuk.
A közelgő tevékenységek kapcsán megtudtuk, részt szeretnének venni a sepsiszentgyörgyi kolbásztöltő fesztiválon, majd készülnek az idősek karácsonyának megszervezésére, ahol saját maguk által készített ajándékokkal kedveskednének a szépkorúaknak. Annak kapcsán, hogy pontosan mi is a célja a Lányos Asszonyok tevékenységének, Bodó Enikő elmondta, elsősorban azt szeretnék, hogy a nők részt vegyenek a közösségi életben, illetve hogy tevékenységük által a közösséget szolgálják.
A Lányos Asszonyok csapatát Bodó Enikő mellett Demes Éva, Tompa Zsuzsa, Beder Tünde, Bede Júlia, Papp Kinga, Gazda Rozália, Gecse Mária, Zágoni Edit, Kertész Eszter, Jeszenovics Tímea alkotja.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!