
2022. március 10., 00:082022. március 10., 00:08
Mivel az önkormányzat egészen mostanáig várta, hogy kiderüljön, a törvényes rendelkezések megengedik-e a köztéri rendezvény szervezését, és ha igen, milyen feltételek mellett, ezért a teljes programsorozat még nem állt össze egészen. A főbb tudnivalók azonban már körvonalazódtak.
Eszerint a gyülekezés 13.30-kor kezdődik az erdészeti hivatal előtt, onnan indul a felvonuló tömeg a Dózsa György utcán fel a Supercoop előtti térig, maga a köztéri rendezvény pedig ott kezdődik 14 órakor. Mint minden évben, fellépnek a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai, a történelmi egyházak képviselői, valamint a polgármesteri hivatal részéről is felszólal valaki. Az ünnepi beszédeket koszorúzás követi a Belvárosi Református Templom udvarán. 19 órakor kerül sor a gálaműsorra a művelődési központban.
A Kőrösi Csoma Sándor Líceum március 11-én szervezi meg a Föltámadott a tenger szavalóversenyét az V-VIII. osztályos diákok számára, 14-én a Talpra magyar! címet viselő vetélkedőt szintén V-VIII. osztályosoknak. 14-én 18 órától pedig Március 15. üzenete címmel zajlik a diákszónoklat-verseny a művelődési központban. A szavaló- és a szónoklatverseny első díjazottjai lehetőséget kapnak fellépni a keddi ünnepi műsor során.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!