Befogadni minél többet

Finta Edit (1945) bölcsőjét a felsőháromszéki Kézdialmáson ringatták, amelyről csak „villanásnyi” emléke maradt, mert ötéves korában a kommunista hatalom által osztályellenségnek bélyegzett szüleit kitoloncolták otthonukból, és a szülőföld elhagyására kényszerítették. „Emlékeimben a Nemere szél ezüstfehér, dermesztő, süvítő hangja mellett harangszót visszhangzottak a hegyek. Kézdialmáson a fehér faházak közti cinkoxid színű lejtőn sötét fejkendős asszonyok gyerekeiket cipelve, csoportokba verődve éppen a templomból jöttek. A nagy kontraszttól drámai, ugyanakkor elkápráztató festői kép vett körül”.

Szilágysomlyó mellé telepítették őket egy olyan „egészségtelen, nedves, hideg, szigeteletlen lakásba, ahol azelőtt állatokat tartottak”. Nem véletlen tehát, hogy gyermekként „törékeny, vézna, sápadt és gyenge” volt. Folyamatosan betegséggel küszködött, ezért az első osztályt nehezen tudta elvégezni. A betegség mellett sok mindent kellett nélkülöznie, de a gondolatai gazdagon szárnyaltak. Kis füzetébe már gyermekként versfoszlányokat, verseket formált. A képi ábrázolás azonban még ennél is jobbnak bizonyult. „vonalakkal, színekkel, formákkal próbálta vászonra vetni a fájdalmat, a félelmet, a magányt, a lírai gondolatot, a boldogságot, a végtelen örömöt”.

Ennek a mély indíttatásnak köszönheti, hogy szabászatot végzett munkásnői mivolta ellenére a legjobb eredménnyel jutott be a messze földön híres marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumba, ahol 1966-ban sikeresen érettségizett. Ezekre az évekre ekképpen tekint vissza: „Az átjárás a művészetek között mindennapos volt. Zenét hallgattunk, verseltünk, rajzoltunk és festettünk. Színházba, koncertekre, irodalmi rendezvényekre jártunk. Előadásokat rendeztünk: egy témáról szólt a szimfonikus zene, valaki szavalt, és a festmény ki lett vetítve.”

Harmadik nekifutásra nyert felvételt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemre, amelynek 1968–1974 között volt ösztöndíjas hallgatója, és a diplomavizsgán a legjobb eredményt érte el. „Ma sem értem, hogy tanulás és intenzív műtermi munka után, este olyan fáradtan miként volt erőnk színházba, koncertekre menni. Eljártam szépirodalmi estekre, a Gaál Gábor Irodalmi Körre. Ősszel az első hónap nehéz volt, míg beleszoktunk, hogy nincs megállás. Befogadni minél többet a kultúrából, művészetekből”.

Az egyetem elvégzése óta szellemi szabadfoglalkozású művészként alkotott, munkáit csoportos és egyéni kiállítások tucatjain tárta a nagyközönség elé Erdélyben és Magyarországon. Saját művészetéről így vall: „Nagy tisztelettel meghajlok az emberi teremtés, az alkotás előtt. Nemcsak színekkel, szavakkal is ábrázolni tudom az örök várakozást, a félelmet, az elidegenedést, a felemelkedést, az életet adó természet szépségeit, a felröppenő gondolatot, a végtelen boldogságot”.