„Cuki élet”

Tizenhatodik alkalommal szerveztek életmódtábort a cukorbeteg gyerekek, fiatalok számára július 30. és augusztus 5. között Benedekmezőn. Egy felejthetetlen, élményekben gazdag hetet töltöttünk el, ahol – a színes, változatos programoknak köszönhetően – egy percig sem lehetett unatkozni.

Székely Hírmondó

2017. augusztus 11., 00:122017. augusztus 11., 00:12

Tizenhatodik alkalommal szerveztek életmódtábort a cukorbeteg gyerekek, fiatalok számára július 30. és augusztus 5. között Benedekmezőn. Egy felejthetetlen, élményekben gazdag hetet töltöttünk el, ahol – a színes, változatos programoknak köszönhetően – egy percig sem lehetett unatkozni.

 

Pár év kihagyás után, nagytatám kíséretében, idén újra részt vettem a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesülete által szervezett életmód táborban Benedekmezőn. Az érkezést és regisztrációt követően, régi sorstársakkal való találkozás, ismerkedés új arcokkal arra engedett következtetni, hogy nagyon izgalmas, ugyanakkor hasznos hétnek nézünk elébe. Nem csalódtam, hiszen az ébresztő torna és reggeli után, a tábori szabályzat bemutatását követően, a 32 cukorbeteget sárga, narancssárga és szürke csapatokra osztották a szervezők, majd életmódoktatás és az utolsó három hónap vércukorszínt-átlagának A1C vizsgálata következett. Ebéd után pihenő, majd tollaslabdázni, asztaliteniszezni és focizni lehetett. A másnapi vacsorafőzéshez megtörtént a sorsolás, a narancssárgák tökfőzeléket, a sárgák lecsót húztak ki a kalapból, a szürkéknek pedig a kolbászsütés maradt feladatul. Második napon az önvédelmi oktatásé volt a főszerep, és izgatottan készültünk a vacsorafőzéshez, aminek a délutáni szemfenék-vizsgálat keresztbe tett, így sajnos a szülőkre hárult a feladat, de mind egy falatig elfogyott. Vacsora után, slágerparádé akkordjaira táncoltunk kicsik-nagyok, a „kinder kommandó” (így neveztük az apróbbakat) nyugovóra térése után is tartott a mulatság. Harmadik napon üvegdíszítéssel és cserépedény-készítéssel foglalkoztunk, és kiderült, sok ügyes kezű, ötlet teli gyerek van. Vacsora után ismét diszkóhangulat uralgott a táborban.

Negyedik napon a sugásfürdői kalandpark volt a célállomás, ahol a táborlakók fal- és kötélmászásban bizonyíthatták tehetségüket, délután pedig az úszás-pancsolás következett a sepsiszentgyörgyi strandon. Ötödik napon az önvédelmi oktatás kiértékelője, vizilufi-locsolkodás és a szülők életmódoktatására került sor. Vércukorszintmérő szenzorok felhelyezése, leolvasó készülékek kiosztása, valamint azok ésszerű használatának bemutatása volt a nap fénypontja, dr. Halmágyi Ildikó diabetológus felügyelete alatt, délután pedig csoportos miniszafarin vettünk részt terepjáróval. Vacsora után, a tábort támogató cégek felajánlásai kerültek árverésre, amelyen a táborlakók „diabkákkal” licitálhattak (a diabka egy fából készült pénzérmére hasonlító korong 5,10 és 25 névértékben, példás magatartással,a tevékenységeken való részvétellel lehet megszerezni).

Utolsó nap a korán kelők lovagoltatásáról gondoskodtak a szervezők, majd reggeli után következett a könnyes szemmel való elköszönés. Ritka szép és hasznos hétnek nézünk utána, amelyet sorstársaim nevében is tisztelettel megköszönök Dobolyi László, alias Öcsinek és feleségének, Ildikónak, Sidó Zita diabetológus asszisztensnőnek és Szórádi Csabának, hiszen ők az egyesület mozgatórugói, valamint a tábor háziasszonyának, Anikó néninek. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm nagytatámnak, Nyáguly Vilmosnak, hogy reflexoterápiával segítette-kényeztette a táborlakókat. Jövőre újra együtt!

Demeter Andrea, Mikóújfalu

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés