Március 14-én köszöntötték Hadnagy András bácsit, Bardoc falu első, 100 évet megélt embe-rét – legalábbis a bardoci református egyházközségnek az 1800-as évek közepéig visszavezethető bejegyzései alapján eddig a napig még senki nem érte meg a faluban ezt a szép kort.
2017. március 16., 00:102017. március 16., 00:10
Március 14-én köszöntötték Hadnagy András bácsit, Bardoc falu első, 100 évet megélt embe-rét – legalábbis a bardoci református egyházközségnek az 1800-as évek közepéig visszavezethető bejegyzései alapján eddig a napig még senki nem érte meg a faluban ezt a szép kort.
Bandi bácsit szerettei körében köszöntötték Bardoc község polgármesteri hivatalának munkatársai, a tanári testület képviselői és a református egyházközség elöljárói. Balázsi Dénes polgármester, aki szolgálati ideje alatt a község harmadik százéves emberét köszöntötte (Bardochoz még Erdőfüle, Olasztelek és Székelyszáldobos tartozik), köszöntőjében felelevenítette a sok nehézséget, amelyet az ünnepelt átélt élete során, de a sok szépet és jót is megemlítette, amely kiegyenlíti, de akár felül is múlhatja a megélt rosszat.
„A századik születésnap olyan állomása az életnek, ahova nem mindenki érkezik meg. Aki ideér, az teljes tiszteletben áll előttünk. Ha visszatekintünk Bandi bácsi életére, látjuk benne a családjától távol töltött éveket, a fogolytábort, az Oroszországba való deportálást, a 12 évi özvegységet, de látjuk a sok jót, a boldog éveket, a négy gyermekét, négy unokáját, hét dédunokáját, akiknek születése mind egy-egy boldog állomása volt életének. Látjuk benne a sok szeretetet, amit adott a gyermekeinek, embertársainak és nem utolsósorban közösségünknek” – fogalmazott az elöljáró. Bardoc község polgármesteri hivatalának dolgozói, a maga, valamint a község lakosai nevében hosszú életet kívánt erőben és egészségben, hogy még sokáig lehessen családja és közössége körében.
Balázsi Zoltán református lelkipásztor szerint Bandi bácsi már gyermekkorától fogva bízott Istenben, és ráhagyatkozott, ez a hit tartotta közöttünk 100 éven keresztül. „Amikor az emlékek között keres és kutat, jó, ha néha megtalál minket is benne, hiszen részei voltunk az életének, ha csak egy kézfogással is, de éreztettük vele, nincs egyedül ezen a világon” – mondta a tiszteletes.
Természetesen feltettük az ilyenkor szokásos kérdést is: mi a hosszú élet titka? „Istenben kell bízni, nap mint nap emlegetni az ő szavát. E nélkül még a kapun sem szabad kilépni, ezt kell gyakorolni, mert aki nem gyakorolja, az nem kaphat örök üdvösséget” – hangzott Bandi bácsi válasza, aki örült a sok köszöntőnek, látszott rajta a boldogság és a meghatódottság. Nem mindenkit ismert fel a jelenlévők közül, de ha azok a felmenőikről kezdtek beszélni, mindenkiről tudott pár szót mondani.
Tőlem is megkérdezte, mikor születtem, s mikor mondtam, mosolyogva csak annyit mondott: „akkor még fiatal voltam, alig 74 éves, és még jól bírtam magam”. Aztán mesélt a nagyszüleimről, dédnagyszüleimről, kikkel együtt sokat énekeltek, mulatoztak fiatalkorukban, de mesélt a háborúról is, annak első napjairól, amikor két olaszteleki bajtársát veszítette el. Mindenki leült melléje kicsit, váltott pár szót vele, hiszen olyanokat kérdezhettek tőle, amire talán már senki más nem tudhatja a választ. Nagyon sok mindenre meglepő részletességgel emlékezett, és szívesen mesélt bármiről, amiről kérdezték. Ezúton is kívánunk neki sok boldog évet, egészséget, hogy még sokáig szerettei körében maradhasson!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!