Megkönnyítette a kormány az önkormányzatok számára, hogy a többrendbeli drágulásokból adódó értékkülönbséget kifizessék a kivitelezőknek, de fedezetet nem biztosítottak hozzá.
2024. január 26., 10:032024. január 26., 10:03
A múlt év végén az 1116-os kormányhatározattal lehetővé tették, hogy a munkálatok megvalósíthatósági tanulmányába foglalt, szabványosított formátumú költségbecslésbe egy hetedik fejezetet is belefoglaljanak az önkormányzatok, ebbe pedig a munkálat összköltségének 25 százalékáig terjedő összeget foglalhattak az árkülönbözetek biztosítására. Ezt a hetedik fejezetet tehát több folyamatban lévő beruházás költségvetésébe beiktatták a csütörtöki tanácsülésen, többek között az állomási tó körüli földterület és az azon lévő sziget helyreállítását célzó, vagy a Székely Mikó kollégium bentlakásának, főépületének és régi épületének (a Jókai-nyomdának) felújításáról szóló dokumentációba.
Ugyanakkor a jóváhagyták a tanácsosok a Székely Mikó Kollégium Gábor Áron utca 18. szám alatti, 1972-ben épült bentlakásának felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt is. A bentlakásban nyílászárócserét, víz- és szennyvízvezetékcserét terveznek, továbbá a belső világítási rendszer felújítását, külső hőszigetelést és fotovoltaikus pannók telepítését, mindezt 17,3 millió lejes összköltséggel, amiből több mint 8 millió az önkormányzatnak kell állnia. A bentlakásból azonban még ki kell költöznie a sportiskolának, amelynek már szinte készen van az új, modern székhelye a Vasile Goldis utcában.
A temesvári székhelyű Piconet Kft.-vel megkötött szerződés jóváhagyása is a csütörtöki ülés napirendjén szerepelt, ugyanis lejárt a város és a fizetéses parkolási rendszert működtető cég 2016-ban megkötött egyezsége. Az új szerződés alapján Sepsiszentgyörgyön ezután SMS-ben és a TPark applikációval bankkártyával is lehet parkolódíjat fizetni. A 7420-as számra küldött SMS-sel a belvárosban (a 0-s és 1-es zónában) 0, 60 euró+áfa óradíjat számolnak fel, az 1-es zónában pedig egy napra 3 euró+áfa a tarifa. Bankkártyával fizetve a belvárosban 3,30 lej az óradíj, illetve 16,50 lej az egynapos parkolás ára. A rendszer működtetéséért előzetes becslések szerint 55 ezer lejt fizet a város a cégnek.
Fotó: Antal Árpád/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!