Bálványosfürdő adott otthont a második Regionális Turisztikai Konferenciának

November 9-10. között, Bálványosfürdőn zajlott a második Regionális Turisztikai Konferencia, amely főként a három megye, Kovászna, Hargita és Maros több mint 200 turisztikai szereplője volt jelen.

Székely Hírmondó

2023. november 11., 18:502023. november 11., 18:50

Deák Gyöngyvér, Kovászna Megye Turizmusáért egyesület ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke, valamint Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke nyitotta meg a rendezvényt. „Abban mindannyian egyetértünk, hogy olyan gyémánt van a birtokunkban, amit nem csomagolhatunk egy egyszerű papírba, legalább díszdoboz illik hozzá. Viszont az nem elég, ha a mi szemünkbe önmagáért beszél térségünk szépsége, mások számára is láthatóvá kell azt tennünk” – mondta a Kovászna megyei alelnök, egyúttal tolmácsolta Tamás Sándor Kovászna megye elnökének üzenetét. „A turizmus a minőségi szolgáltatások irányába tolódott el az elmúlt időszakban. Látjuk ezt a turisztikai stratégiában, amit idén a minisztérium oldalán megjelentettek, látjuk azt, hogy az elmúlt tíz évben a minőséggel nem rendelkező szálláshelyekre az érdeklődés óriásit csökkent, a három-, négy- és ötcsillagos minősítéssel rendelkezőkre pedig óriásit nőtt” – emelte ki Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

A Regionális Turisztikai Konferencián mutatták be Háromszék turisztikai imázsfilmjét, amelyben Háromszék szépsége minden évszakban megjelenik. „A rövidfilmet a Visit Covasna olyan marketing eszközként használja, amely által serkenteni tudjuk a turisztikai forgalmat, megtudjuk mutatni a megye turisztikai értékeit” – mondta a film kapcsán Deák Gyöngyvér, a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója.

Az utazási szokások változásairól, az új trendekről, a vendégelégedettségről, a digitalizáció nyújtotta lehetőségekről és azok fontosságáról, valamint a fenntarthatóságról beszélgetett Kovács Balázs, nemzetközi turisztikai szakértő és Flesch Tamás a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A Bécs - Budapest - Bálványosfürdő körkapcsolásban nyújtott podcast típusú beszélgetés a konferencia egyik fénypontja volt.

Rasztovits Dávid, a Digitális Turizmus ZRT. vezérigazgatója globális kitekintést adva a szektorról beszélt, arról, hogy mitől is fenntartható a fenntartható. Beszámolt arról, hogy részt vett a Turisztikai Világtanács éves kongresszusán Ruandában, ahol a háromnapos találkozási fórumon a világ legmagasabb szinten jegyzett turisztikai cégeknek vezetői, valamint az adott küldött országok miniszterei és fejlesztési miniszterei tanácskoztak arról, hogy mit hozhat a jövő hogyan tudunk átállni a pandémiás időszak után egy fenntarthatóbb fejlődési szintre, valamint azt is vizsgálták, a fejlődő térségek, a fejlődő országok, fejlődő területek, akik még nem alkalmazzák a turisztikai desztinációs menedzsment fogalmát és nem alakították ki azokat az ágazati digitalizációs rendszereket, amivel mérni tudják a teljesítményüket milyen lehetőségek előtt állnak.

„Az, hogy mi történt a pandémia előtt és, hogy a 2019-es év rekordév volt a turizmus történelemben, az kijelenthető, hogy múlt és a múltat vizsgálnunk kell, a múltat értelmeznünk kell, de a jövőt nem biztos, hogy a múltban fellelhető dinamikák alapján kell kialakítanunk.” – mondta a vezérigazgató, hozzátette: „Ha megnézzük a globális GDP és a globális gazdaság működését kijelenthető, hogy a turizmus az egyik legfontosabb iparág a világ, közel 10 százalékát adja a teljes világ GDP-jének. A pandémia és a pandémiás időszak gyakorolta a legnagyobb hatást a turisztikai teljesítmény visszaesésére.”

A három megye turisztikai egyesületének ügyvezető igazgatói külön-külön ismertették a megyék turisztikai statisztikáit, számait. „Ha csak számokat nézünk, a turizmusban tényleg nagyon száraz információkat kapunk, ugyanakkor a megyéket, térségeket sem lehet érdemes összehasonlítani. A megye turizmusában rejlő lehetőségek 2022-ben, ahogy azt már jeleztük, a világjárvány utáni második, szinte normális évben is megmutatkoztak. A belföldi korlátozások feloldása és a nemzetközi korlátozások bizonytalanságai és kiszámíthatatlanságai a romániai lakosokat a belföldi turizmus felé terelte, ami a mi megyénknek különösen jót tett”– mondta Deák Gyöngyvér, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető jelezte, hogy a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján mélyreható elemzés lesz elérhető a turizmusban tevékenykedő háromszéki vállalatok teljesítményéről.

„Nem az a fontos, hogy a három székelyföldi megye közül ki vezet adatokban, hiszen mindháromnak külön erősségei és külön gyenge pontjai vannak, a trendeket és a jelenlegi turizmus állapotát kell megfigyeljük” – erősítette meg Szántó Lóránt, a Visit Maros Egyesület ügyvezető igazgatója, majd ismertette a Maros megyei turisztikai adatokat.

„A turizmus soha nem egy önmagában egyedül létező jelenség, hanem összefügg minden-mindennel. A szokásos trend, ami megmutatkozik Hargita megyében is, és egyébként jellemző Romániára és a szomszédos megyékre is: a nagy felívelés után egy esés, majd 2021-2022-ben kezdtünk visszakapaszkodni” – mutatott rá Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója.

A konferencia csütörtöki délutánján kiemelt figyelmet kapott a gasztronómia, amely külön szekcióként a Taste of Transylvania tematikájához illeszkedett. A Gasztronómia, borkultúra, kávé blokkban olyan szakmailag elismert és sikeres előadók beszélgettek, mint Lőrincz Szilárd, a brassói One Soul étterem vezető séfje, Péter Szabolcs a székelyudvarhelyi Schwarz-Bistro tulajdonosa, Szőcs Előd gasztro tanácsadó, Falvai János, a sepsiszentgyörgyi B The Hotel vezető séfje, András Zsigmond, a gyergyószentmiklósi K & K Bistro mesterszakácsa, Zsigmond István, a marosvásárhelyi 112 Coffee & Co társtulajdonosa, Vinczellér Árpád, a székelyudvarhelyi Vekker Kávéközösség létrehozója, Balázs Hunor, a farkaslaki Kotyogó étterem mesterszakácsa, Csapó Sándor a marosvásárhelyi Petry Bistro Grill and Wine vezető séfje, az édességek világába pedig Horváth Orsi, a sepsiszentgyörgyi Orka cukrásza és tulajdonosa, valamint Madaras Gizella Aliz a gyergyószentmiklósi D’Alice Cake Studio cukrásza repítették el a résztvevőket. Ugyanakkor gasztrofotó és marketing témában Simon Gabriellával, a Bertis cégcsoport és Máté Adéllal, a Petry cégcsoport marketing szakembereivel, valamint Olasz László, gasztro és termék fotóssal beszélgetett a gasztroblokk két moderátora László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke és Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány elnöke és ügyvezető igazgatója. Sztárvendég Veres István, az ország első magyar Michelin-csillagos szakácsa volt.

A konferencia második napján kiemelt figyelmet kapott a SPA, egészség- és gyógyturizmus. A második nap megnyitóján Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának elsőbeosztott konzulja köszöntötte a résztvevőket: „Válságos időszakot élünk, a sok válság után az összefogásban, a kapcsolatépítésben, az együttműködésben keresik Önök itt, a konferencián a lehetőséget a továbblépésre. Ezt az együttműködést, ezt az összefogást, a Székelyföld összefogását nagyon örvendetesnek tartom.” Majd Mezősi Csilla, a European Spas Association főtitkára köszöntötte videóban a résztvevőket.

A folytatásban Ioana Marian, a despreSpa.ro alapítója és ügyvezető igazgatója bemutatta az általuk kínált két programot, a teljesen díjmentes Spa & Balneo menedzsment mentorprogramot, valamint a szintén ingyenes úgynevezett Terapeuta csereprogramot, amely jelenleg csak országos szinten működik, de 2 éven belül nemzetközi szinten is kiterjesztik.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ A székelyföldi mofetták hiánypótló és korszerű népszerűsítése című projektjét Gyógyfürdői nevelés innovációs díjjal ismerte el az Európai Gyógyfürdő Egyesület (European Spas Association). Dr. Incze Réka pedagógus, környezettudományi szakértő, a program szakmai koordinátora és Szőts-Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ kulturális örökségvédelmi szakelőadója, a Kovászna Megyei Értéktár vezetője, a program menedzsere a konferencián résztvevőknek részletesen ismertették a projektet.

A konferencia délutáni panelbeszélgetésben Rasztovits Dávid, a Digitális Turizmus Zrt ügyvezető igazgatója beszélgetett: szállodafejlesztési projektek témában Kozma Mónikával, a Pro Economica Alapítvány elnökével és ügyvezető igazgatójával, fenntarthatóság témában Juhász Szabolccsal, Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatójával, valamint a Szarvadi-Téglás Zsuzsa és Szarvadi Lóránd tulajdonosokkal, akik bemutatták a rendezvénynek otthont adó Balvanyos Resortot, terveiket, a folyamatban lévő fejlesztéseket, PEAKTURE brandépítési folyamatot.

Gyerő József, Kovászna város polgármestere a “Fürdőfejlesztés Kovásznán. A Multifunkcionális Balneoklimaterikus Központ, mint a helyi turizmus gyakorlatában szükséges szemléletváltás eszköze” című előadásában a gyógyfürdőváros egészség és gyógyturisztikai kínálatáról szóló projektet.

Egy ország komplett egészségturizmusát bemutatni nem kis feladat. Dr. Ruszinkó Ádám online előadásával zárta a gyógyturizmus témakört, beszédében az egészségi állapot fenntartására, illetve annak javítására történő utazásokról, a magyarországi orvosi turizmusról, gyógyturizmusról és wellness turizmusról beszélt.

Mi a szakképzés küldetése? Mayer Gyula, a MKIK Turizmus-vendéglátás Ágazati Készség Tanács elnöke és a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ oktatója a következő választ fogalmazta meg: „Egy egészséges humánerőforrás utánpótlás biztosítása. A szakképzésnek, tanulóképzésnek a küldetése az kell legyen, hogy egy egészséges humánerőforrás utánpótlást tudjunk biztosítani, hogy a lehető legjobb minőségi szakembereket tudjuk saját magunknak kinevelni. Ehhez kellenek profi szakképző intézmények, profi szakemberek és tanulási partnerek, akik felvállalják magának a szakképzésnek a gyakorlati lebonyolítását.”

A második Regionális Turisztikai Konferencia egy kellemes kirándulással zárult, a résztvevők Dr. Incze Réka szakmai idegenvezetővel ellátogattak az Apor lányok feredőjéhez.

A két nap alatt 216 résztvevő, 33 előadó és 2 sommelier vett részt a 37 előadáson és beszélgetésen. Az idei év újdonsága az is, hogy létrejött a Regionális Turisztikai Konferencia Facebook oldala, ahol a szervezők folyamatosan közvetítettek a konferenciáról. 

Az eseményt a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület közösen a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulással, valamint a Visit Mures Egyesülettel szervezi évenkénti rotációs rendszerben. A jövő évi rendezvény házigazdája Maros megye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust