
A Ferencváros hosszabbításban kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett a Juventus vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, így a torinóiak továbbjutottak a négyesből.
2020. november 25., 10:182020. november 25., 10:18
Már a középkezdés után látszott, hogy a magyar bajnok kifejezetten bátor futballra készült, ugyanis még egy perc sem telt el, amikor Nguen egy távoli lövéssel próbálkozott, így a kapusok közül elsőként Szczesnynek akadt dolga. Amikor a Juventus már a saját térfelén letámadta a Ferencváros labdarúgóit, akkor gondot okozott a labdakihozatal, de ha kicsit visszább húzódtak a Zebrák, a zöld-fehérek is gond nélkül eljutottak az ellenfél kapujáig. Dibusznak először 14 perc után kellett nagyot védenie Dybala próbálkozásánál. Bár a torinóiak enyhe mezőnyfölényben futballoztak, a magyarok nem adták fel a támadásvezetés lehetőségét, labdaszerzés után mindig megindultak előre, egy ilyen gyors kontra végén az idei csoportkörben először vezetést is szereztek.
A Juventus hátrányban is csak meddő fölényben játszott, az FTC kontrái pedig továbbra is veszélyesek maradtak, egyszer Zubkov jó helyzetből lőhetett 20 méterről, de a védőt találta el, másik alkalommal pedig Nguen rossz labdaátvétele akadályozta meg a nagy helyzet kialakulását. Ronaldo egy jól eltalált lövéssel ugyan egyenlített, de a Ferencvárost ez sem vetette vissza, rögtön utána ígéretes lövőhelyzete akadt Zubkovnak és Heisternek is, azonban mindketten a bevetődő védőt találták el. A szünet előtti percekben kissé beszorult a Ferencváros, ám nem kapott gólt.
A térfélcserét követően is a torinóiak játszottak fölényben, de ekkor már a magyar csapatnak kevesebb ereje maradt ellenakciókra, egyre kevésbé tudta megtartani a labdát az agresszív hazai letámadás miatt. A Dibusz kapujára nehezedő nyomást jelezte, hogy Bernardeschi 17 méterről a bal kapufát találta el, nem sokkal később viszont a Ferencvárosnak ismét volt egy gyors kontrája, melynek végén megint egy utolsó pillanatban becsúszó védő mentett. Az utolsó húsz percbe lépve Ronaldo rontott ziccerben, pedig már kicselezte Dibuszt is, de a magyar kapus végül bravúrral mentett. Ahogy fogyott az idő, egyre idegesebbé vált a Juventus, a vendégvédelem pedig megőrizte stabilitását, így a jóval esélyesebb olasz együttes csak szórványosan tudott veszélyeztetni. Amikor már úgy tűnt, a Ferencváros óriási bravúrt végrehajtva ponttal távozhat az Allianz Stadionból, Morata fejese és Dibusz szerencsétlen mentési kísérlete a Juventus javára döntötte el a meccset, pedig a Ferencváros pontszerzése korántsem lett volna érdemtelen.
A végig bátran futballozó Ferencváros Myrto Uzuni találatával szerzett vezetést a 19. percben, így a magyar csapat eddig minden BL-csoportmérkőzésén legalább egyszer eredményes volt. Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a 35. percben egyenlített, a Zebrák győztes gólját pedig a csereként beálló Alvaro Morata fejelte a 92. percben.
Az FTC rosszabb gólkülönbsége miatt a Dinamo Kijev mögött maradt a G csoportban, melyből az olaszok mellett szintén nyolcaddöntőbe jutott a továbbra is százszázalékosan élen álló FC Barcelona.
Jövő szerdán az ötödik fordulóban a magyar bajnok a katalán sztárcsapatot fogadja a Puskás Arénában.
Bajnokok Ligája, csoportkör, G csoport, 4. forduló:
Juventus (olasz)-Ferencváros 2-1 (1-1)
Torino, Allianz Stadion, zárt kapus, v.: Daniel Siebert (német)
gólszerzők: Ronaldo (35.), Morata (92.), illetve Uzuni (19.)
sárga lap: Danilo (80.), Chiesa (93.), illetve Sigér (66.)
Juventus:
Szczesny - Cuadrado, Danilo, De Ligt, Sandro - McKennie (Kulusevski, 62.), Bentancur (Rabiot, 83.), Arthur (Ramsey, 83.), Bernardeschi (Chiesa, 62.) - Dybala (Morata, 62.), Ronaldo
Ferencváros:
Dibusz - Lovrencsics (Botka, 75.), Blazic, Frimpong, Dvali, Heister - Sigér (Laidouni, 75.), Somalia - Zubkov (Isael, 70.), Uzuni, Nguen (Boli, 70.)
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!