Az új nemzedéknek örökségül

Vasárnap délután benépesült a csernátoni Ika vára alja, ahol második alkalommal rendezték meg a huszár- és katonanóta-találkozót. A pár éve felújított öregtorony alatti szabadtéri színpadon tíz kórus lépett fel, hogy ízelítőt nyújtsanak a népes közönségnek a valós életből inspirálódott dalokból.

Bartos Loránt

2017. szeptember 05., 00:022017. szeptember 05., 00:02

Vasárnap délután benépesült a csernátoni Ika vára alja, ahol második alkalommal rendezték meg a huszár- és katonanóta-találkozót. A pár éve felújított öregtorony alatti szabadtéri színpadon tíz kórus lépett fel, hogy ízelítőt nyújtsanak a népes közönségnek a valós életből inspirálódott dalokból.

A találkozó a Malomárok alatti füves területen zajlott, és a szervezők kitettek magukért, ugyanis a megfelelő hangosítás mellett még arra is gondoltak, hogy a nézőknek ülőalkalmatosságokat biztosítsanak. E mellett lacikonyhák voltak felütve és különböző kézműves termékeket forgalmazó árusok is jelen voltak.


A találkozó ötlete nem túl régi és onnan származik, hogy az egyre nagyobb teret hódító lakodalmas mulatósok miatt ne felejtődjenek el a régi magyar dalok, így a katonanóták sem. Ágoston József főszervező érdeklődésünkre elmondta: a magyar „manele” kategóriát képviselő lakodalmas zene olyan csapást mért az igazi magyar zenei értékekre, hogy jónak látták annak védelmében ilyen találkozót szervezni, megakadályozandó a további satnyulást. Azért esett a választás a katonadalokra, mert bár ezek gyökere a nem is olyan régi mindennapokból származik, de egykor minden olyan fiatal ismerte, aki volt katona. Mivel ez ma nem jellemző a fiatalságra, így más módszert kellett találni arra, hogy a mostani nemzedék is megismerkedjen a magyar kulturális örökség ezen szegmensével, annál is inkább, mert mindenkinek van vagy volt olyan családtagja, akinek kapcsolata volt a háborúkkal – vélekedett a főszervező, aki családi örökségével példázódva támasztotta alá az elmondottakat. „Nem hiszem, hogy Székelyföldön van olyan család, amelyiknek megcsonkított harcosa nem érkezett haza, mások emlékét – akik a szülőföldtől távol estek el – a környéken levő emlékművek őrzik. Édesapán fiatalon, 18 évesen leventekatonaként került orosz fogságba, öt évet húzott le a finn határszélen, de soha nem beszélt róla, mindig másoktól tudtam meg azokat a borzalmakat, amiket ők ott végigéltek. Anyai nagybátyámat pedig a szeptember 11-ei parancs után két nappal hazafelé lőtték meg az orosz katonák Martonos határán. Ez volt az az impulzus, ami megadta azt az érzelmi löketet a rendezvény megszervezéséhez, és persze az a pár lelkes ember, aki körülöttem ezt felpártolta” – mondotta a szervező, aki szerint a történéseket a katonanóták őrzik, még ha megszépítve is.


A kórusok egymás után léptek színpadra, és régi vagy újabb katonadalokat énekeltek, amelyek egy részét a közönség is együtténekelte a színpadon levőkkel. A Fabatka együttes közreműködésével zajló találkozót a negyedik fellépő után a heves eső miatt félbe kellett szakítani, de a késő esti órákban az összes résztvevőnek volt alkalma színpadra lépni. 

További képek itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés