Az RMDSZ a nyugodt erő Háromszéken

Beigazolódott, hogy az RMDSZ a nyugodt erőt képviseli Háromszéken, ugyanakkor a veszély nem múlt el, hiszen megvetette a lábát a megyében az AUR – figyelmeztet Tamás Sándor.

Székely Hírmondó

2024. június 19., 19:282024. június 19., 19:28

A végleges eredményeket elemezve a tanácselnök kiemelte: több mint 15 éves építkezés eredménye az a bizalom, amely Háromszéken az RMDSZ iránt érezhető.

„A következetes és összehangolt csapatmunkát, a magyar ügyek iránti elköteleződést, a megye kiegyensúlyozott fejlesztését értékelik az emberek, és ez a bizalom szavazatokban is mérhető. Ha a két ellenzéki magyar pártot nézzük, azt látjuk, hogy jelentősen visszaszorultak a helyi önkormányzatokban, és kiestek a megyei tanácsból. Míg 2008-ban az MPP-nek 9 megyei tanácsosa volt, 2012-ben az MPP 4, az EMNP 3 helyet szerzett meg, 2016-ban az MPP-nek 3, az EMNP 2 tanácsosa volt, 2020-ban egy közös listán már csak 3-at tudtak bejuttatni a megyei önkormányzatba, idén egy helyet sem sikerült megszerezni. A két párt összesen nem kapott 5000 szavazatot, miközben az RMDSZ megyei tanácsosi listára 56 730 szavazat érkezett be” – fejtette ki Tamás Sándor.

Kovászna Megye Tanácsában 22 mandátumot az RMDSZ, 3-at a Szociáldemokrata Párt (PSD), 3-at a Nemzeti Liberális Párt (PNL), 2-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerzett meg. A 30 tagú testülethez hozzaszámolják a szavazati joggal rendelkező tanácselnököt, így az RMDSZ-nek 23 szavazata (74,2 %) van Kovászna Megye Tanácsában.

Háromszéken hét tanácselnök-jelölt méretkezett meg, 86 217 érvényes szavazat érkezett be. Ebből a három magyar elnökjelöltre összesen 65 410-en szavaztak (75,86%) a következő megoszlás szerint: Tamás Sándor (RMDSZ): 59 877 (91,58%),  Fazakas Péter (EMSZ): 3634 (5,55%), Nagy Gábor (MPE): 1899 (2,20%). A fennmaradó 20 807 szavazatot 4 román jelölt kapta. A megye 45 közigazgatási egységéből 34-ben nyert RMDSZ-es polgármesterjelölt, egy független jelölt a szövetség támogatásával indult a választáson. Háromszéken az RMDSZ-nek 399 önkormányzati képviselője lesz, harminccal több mint négy évvel ezelőtt.

„A szélsőségesek térnyerésének veszélye nem múlt el. Kovászna megyében a vártnál több, 19 tanácsosi mandátumot szerzett meg az AUR, és nemcsak román vidéken. Ez azt jelenti, hogy sikerült betenni a lábukat az önkormányzatokba. Mint fentebb említettük, ketten bejutottak a megyei önkormányzatba, ugyanakkor az AUR-nak Előpatakon 5 helyi tanácsosa lesz, Hidvégen 2, Kökösben 1, Bardocon 1, Bodzavidéken összesen 8.  Jelzés kell ez legyen számunkra, hogy megyei szinten elérték az 5,3 %-ot, nekünk továbbra is közösségként egységesnek és aktívnak kell maradni” – fogalmazott a megyei elnök, emlékeztetve, hogy idén még két választási megmérettetés vár az erdélyi magyarságra.

az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet sajtóirodája

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust