
Iulian Fota, a Román Diplomáciai Intézet igazgatója, a Román Hírszerző Szolgálat Nemzeti Kollégiumának volt vezetője szükségét érezte, hogy állampolgári minőségének nézetéből részletesebben kifejtse álláspontját a Románok Egyesüléséért Szövetségről (AUR).
2020. december 08., 17:242020. december 08., 17:24
A szakértő megismétli előző kijelentését, az AUR román fogantatású, és szerinte ha felépítésében, stílusában, módszereiben néhol mégis a moszkvai Kremlin politikája tükröződik, ez puszta véletlen. "Ugyanúgy, ahogyan a legionáriusok, az AUR is alulról felfelé építkezik", mutat rá Fota, aki szerint a "laboratórium" szó idézőjeles használata helyénvalóbb a szélsőséges szervezet születésével kapcsolatosan, hogy ne tápláljon összeesküvés-elméleteket. "A Nyugat-ellenes román nacionalizmus periodikusan ismétlődő történelmi jelenség, amely több korszakban is megnyilvánult. A Nyugathoz való közeledésnek, szorosabb kapcsolatoknak mindegyik időszakában létrejött egy-egy mozgalom a modernizáció tagadására, törekvéseinek oldására", írja Iulian Fota, majd így folytatja: "Az AUR nem külföldiek összeesküvése, ilyen elméletre nincsenek sem bizonyítékaink, sem érveink. Azok a románok sorakoztak fel önként egy zászló mögé, akik az ország modernizációját veszélyként értelmezik". A szakértő megjegyzi, az nem vitás, hogy "bizonyos keleti fővárosokban" elégtételt okoz az AUR politikai diskurzusa, de szerinte ezt a diskurzust senki nem erőltette rá a szervezetre külföldről. "Nyilván, az AUR az orosz fundamentalisták felé is tudatosan kinyújtja a kezét, mert szövetségeseket keres", mutat rá Fota, és hangsúlyozza, a szervezet ténykedése nem bábjáték, a tagjait s vezetőit a saját akaratuk, elveik vezérlik.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!