Az örök Cimbora

Családi és derűs megemlékezést kívántak tartani vasárnap a Cimborák Bábszínház munkatársai, akik kollegákat, barátokat, ismerősöket hívtak meg a Nagy-Kopeczky Kálmán emléknapra, az alapító igazgató erőteljes hitét, művészi hitvallását felidézni.

Az emléknap a sepsiszentgyörgyi Szent József plébániatemplomban tartott szentmisével kezdődött, majd tiszteletadásra került sor Nagy-Kopeczky Kálmán sírjánál, a római katolikus temetőben. Délután a frissen felújított bábstúdió termében közvetlen munkatársai hozzá kötődő zenével, mesével idézték meg a gyerekek örökös cimboráját, a Mesekunyhó királyát, videófelvételeken elevenedett meg az erdélyi magyar bábszínház kiemelkedő alakja.

A megemlékezés ceremóniamestere Nagy Lázár József bábszínész volt, aki húsz éven keresztül volt közeli munkatársa a két évvel ezelőtt elhunyt alkotónak. Mint mondta, nem szomorkodni hívták a közönséget, hanem derűvel szerették volna megidézni Kálmán alakját. Az adventi gyertyagyújtást követően Nagy Lázár József énekelt, majd A sómese című bábelőadásból hangzottak el zenei részletek Filip Ignác és Filip Zsombor előadásában. Máthé Kincső az Erdély tv Kultúrcsepp című műsorának adott tévés interjúkból állított össze válogatást, amelyben egyértelműen körvonalazódott Nagy-Kopeczky Kálmán művészi hitvallása: hogy a bábszínház nem kicsinyített színház, hogy mennyire fontosnak tartotta a magyar népmeséket, hogy művészként az a feladata, hogy tükröt tartson a világnak.

Szilárdan hitt abban, hogy a népmese élő entitás, akárcsak a nyelv, a népmeséből meg lehet ismerni, azon keresztül meg lehet tapasztalni, hogyan működik a világ, csak meg kell szólaltatni őket. Az interjúkból az is kiderült, mennyire szívügye volt a Cimborák bábszínház, mekkora öröm volt számára, amikor megszületett az első előadás, amelyben ő nem vett részt, mert ez a társulat felnőtté válását jelentette. Halála előtti napon adta utolsó televíziós interjúját, ekkor az aggodalom szólt belőle, ugyanis 2015 decemberében tűzvédelmi okok miatt bezárták a bábstúdiót, így a társulat rögtönzött, ideiglenes helyszíneken kényszerült játszani előadásait.

Két év telt el azóta, a Cimborák Bábszínház nemrég vehette át a felújított bábstúdiót, de ő ezt már nem érte meg. Az emléknapon fia Kányádi Sándor Béka-búcsúztató című versének soraival emlékezett édesapjára. Kristóf, mint mondta, mindig úgy érezte, volt, van egy nagyobb testvére: a Cimborák Bábszínház.  A társulat körül felnőtt fiatalember részben édesapja nyomdokaiba lépett, hiszen ő lett a Mesekunyhó királyfija.

Péntek Zsuzsa és Csibi Szabolcs a Mátyás királlyá koronázása című előadásból adott elő zenei részletet, majd Benkő Éva, a Mesekunyhó vetélkedő bölcse Őfelsége emlékére mondott mesét. Az emléknapon Nagy-Kopeczky Kálmán két meghatározó előadásának felvételét is levetítették. Benedek Elek: A szegény ember királysága és a Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás! című előadásokat nemcsak rendezte, hanem játszott is bennük, így rövid időre ismét köztünk lehetett. A derűs megemlékezés ellenére is érezhetően fájó a hiánya, bár bizonyára odaátról is vigyázva felügyeli szeretett társulatának lépéseit.