Az Olt-híd építési akadályai

Illyefalván nincsenek anyagi gondok, a működésre kellő pénzösszeg megvan. Persze, ez nagyban a szerencsén is múlt, hiszen kimondottan a megszabott költségvetés tükrében nem lett volna ennyire rózsás a helyzet.

2019. szeptember 26., 00:122019. szeptember 26., 00:12

Nem titok, hogy Románában a központilag megszabott költségvetés, a pénzvisszaosztások terén finoman is szólva eklektikus a helyzet. Fodor Imre, Sepsiillyefalva polgármestere elmondta, év elején még azért aggódtak, hogy legalább a működésre meglegyen a kellő summa. Eezt kis szerencsével el is érték, hiszen az évek során a településre érkező cégek tevékenysége, profitja pozitív tendenciát mutat.

– Az évek során hozzánk érkező cégek fejlődőképesek, így a költségvetést is sikerül ezzel párhuzamosan „egyengetni”. Idén fontos prioritás volt Illyefalva számára az Olt-híd megépítése. Sajnos a késő tavaszi, három hónapos vízemelkedés miatt nem tudtak haladni a munkálatokkal, ezután pedig a munkaerőhiányra hivatkozva dolgoztak kisebb bevetéssel a cégek. Mindezek ellenére, ha a továbbiakban a terv szerint haladnak, akkor még idén felkerülhetnek a gerendák a hídra. Addig kerülő úton, ideiglenes hídon közlekedhetnek a település lakói – avatott be a részletekbe a polgármester, elárulva, hogy az építőiparban aktuálissá vált minimálbérmódosításokkal a szerződés végösszege is módosult, de ez sem jelentene akadályt, hiszen kigazdálkodták ezt a különbséget.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen területen kérnek leggyakrabban segítséget az illyefalvi lakosok a hivataltól, Fodor elmondta, idén a szárazságra panaszkodtak a legtöbbet a gazdák, és természetesen ezen kívül akadnak kisebb-nagyobb, orvosolandó gondok, de nem lehet egy konkrét kifogást emlegetni településszinten.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust