Az ingyenesre senki sem vigyáz

Év végi ülésén Barót helyi tanácsa határozatot hozott, amely szerint a város tulajdonát képező javakat, például a vásári sátrakat ezentúl csak bérleti díj fejében fogják másoknak odaadni. Az intézkedésre azért is szükség volt, mert sokan kölcsönkérték ezeket az eszközöket, aztán összetörve juttatták vissza a hivatalhoz.

Böjte Ferenc

2017. január 05., 13:162017. január 05., 13:16

Év végi ülésén Barót helyi tanácsa határozatot hozott, amely szerint a város tulajdonát képező javakat, például a vásári sátrakat ezentúl csak bérleti díj fejében fogják másoknak odaadni. Az intézkedésre azért is szükség volt, mert sokan kölcsönkérték ezeket az eszközöket, aztán összetörve juttatták vissza a hivatalhoz.

Mint elhangzott az ülésen, többször is vásárolt már a város sátrakat, hogy legyen, amik alá a Barót Napok alkalmával, az őszi, illetve a karácsonyi vásárokkor kipakolni, kiülni. Azokat aztán annak rendje és módja szerint kölcsönadtak másoknak is, ám azzal senki nem foglalkozott, hogy milyen állapotban hozzák vissza. Így fordulhatott elő, hogy a negyven sátorból bizonyos idő elteltével tíz hasznavehetetlenné vált.

A tanácsosok a bérleti díjat napi 27 lejben állapították meg, ugyanakkor azt is kikötötték, hogy amennyiben a bérlő összetöri a használat során, köteles kifizetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2020. január 16., csütörtök

Enyhe szárazság van

Valamennyi hó „nem ártana”, de amíg nincs nagyon hideg, addig ennek nincs különösebb jelentősége – nyilatkozta Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint enyhe szárazság van, de ez egyelőre nem befolyásolja a vetést.

Enyhe szárazság van
Enyhe szárazság van
2020. január 16., csütörtök

Enyhe szárazság van

2020. január 16., csütörtök

Leverik a gólyafészkeket?

A sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnökével beszélgettünk az idei tervekről, tavalyi gondokról, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy télidőben milyen madarak szorulnak segítségre.

2020. január 16., csütörtök

Leverik a gólyafészkeket?

2020. január 16., csütörtök

Több támogatást kértek

Barót tanácsa szerződést hosszabbított a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal, mely Baróton és a hozzá tartozó falvakban az otthoni betegellátás és az idősek gondozása területén fejt ki lényegesebb tevékenységet, de más szolgáltatásokat is nyújt a rászorulóknak.

Több támogatást kértek
Több támogatást kértek
2020. január 16., csütörtök

Több támogatást kértek

2020. január 16., csütörtök

Terepszemle a rendháznál

Amint arról a kézdivásárhelyi körképünkben beszámoltunk, hétfőn tért vissza a téli vakációból a minorita rendháznál tevékenykedő munkacsoport, így terepszemlét tartottunk az építkezésnél.

Terepszemle a rendháznál
Terepszemle a rendháznál
2020. január 16., csütörtök

Terepszemle a rendháznál

2020. január 16., csütörtök

Füstbe ment terv

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2020. január 16., csütörtök

Füstbe ment terv

2020. január 16., csütörtök

Imatized Sepsiszentgyörgyön

Ebben az esztendőben huszonegyedik alkalommal hívják Sepsiszentgyörgy plébánosai és lelkészei közös esti imádságra, töltekezésre, valamint gondolkodásra a keresztényeket, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, együtt éljék meg és értelmezzék az isteni üzenetet.

Imatized Sepsiszentgyörgyön
Imatized Sepsiszentgyörgyön
2020. január 16., csütörtök

Imatized Sepsiszentgyörgyön

2020. január 16., csütörtök

Kilenc kiállítást rendeznek

Tavaly több mint tízezer látogatója volt a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum állandó és időszakos kiállításainak, osztotta meg lapunkkal dr. Dimény Attila intézményvezető.

Kilenc kiállítást rendeznek
Kilenc kiállítást rendeznek
2020. január 16., csütörtök

Kilenc kiállítást rendeznek

2020. január 16., csütörtök

Első alkalommal az Orpheum Sárfalván

Van, akinek a zene kikapcsolódást, másnak életerőt és energiát ad. Van, aki szeretettel kapja, és vannak olyanok, akik szeretettel adják. Ezek közé tartozik Szilágyi Nóra, az Orpheum produkció és a Mesehetes zenekar alapítója, illetve a Csíki Játékszín közönségszervezője, akivel a pénteki fellépésükről és egyéb érdekességekről beszélgettünk.

Első alkalommal az Orpheum Sárfalván
Első alkalommal az Orpheum Sárfalván
2020. január 16., csütörtök

Első alkalommal az Orpheum Sárfalván

2020. január 16., csütörtök

Hobbiból táncolnak

Lassan 45 éve alakult egy tánccsoport, akik mai napig nagy népszerűségnek örvendnek, hiszen a fellépéseik listája folyamatosan bővül. Januárban a Vigadó Művelődési Háznak köszönhetően négy előadással lépnek színpadra.

Hobbiból táncolnak
Hobbiból táncolnak
2020. január 16., csütörtök

Hobbiból táncolnak

2020. január 16., csütörtök

Évértékelő a FIKOSZ-nál

Évértékelő a FIKOSZ-nál
Évértékelő a FIKOSZ-nál
2020. január 16., csütörtök

Évértékelő a FIKOSZ-nál