Az ifjú nemzedék oktatója

Vikol Katalin Kézdivásárhelyen született, elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Nagyszebenben folytatta földrajz szakon. Kisgyerekként nem a katedra, hanem a színpad vonzotta.

– Pici koromtól a balett vonzott. Sokáig nem is volt más elképzelésem. Igazából csak a líceumi évek alatt kezdett kikristályosodni, hogy mit is szeretek/szeretnék. Kedvenceim voltak a földrajz, biológia, általában a humán tantárgyak. Tudtam, hogy ezek közül fogok foglalkozni valamelyikkel – mesélte.

Az egyetem előtt még a földrajztudomány olyan „romantikus” ágazatai vonzották, mint a vulkanológia.

– Mivel csökkentett látogatású tagozatra jártam, és a szüleimnek is be szerettem volna segíteni a taníttatásom költségeibe, helyettesítő földrajz tanárként kezdtem dolgozni Kézdiszentléleken. Azóta is ott tanítok. Életút lett a pedagógusi pálya. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nem én választottam, a szakma választott engem – tette hozzá.

Pedagógusként feladatának tartja, hogy gyakorlati tudást adjon át tanítványainak, felkeltse érdeklődésüket a csodákat rejtő világunk iránt.

– A kíváncsiság felkeltésében, a természet iránti érdeklődés és szeretet fejlesztésében, a miértek boncolgatásában, a gyakorlati tudásban hiszek. Ezeket próbálom elérni a tanítványaimnál. Elengedhetetlennek tartom a kölcsönös tiszteletet, az őszinteséget, a következetességet, a fegyelmet, de a játéknak, humornak is legalább ennyire fontos helye van a nevelésben – emelte ki

Fontosnak tartja a tehetséggondozást, minden lehetőséget megragad a diákok adottságainak fejlesztésére.

– Az oktatás, nevelés nem teljes, ha csak az osztályban történik. A mai oktatási rendszer nagyon beszűkíti a lehetőségeket. Értem ez alatt a túlzsúfolt tananyagot, a nagy óraszámot, a pedagógusokat nyomorító papírmunkát, a néha túlzásba vitt óvintézkedéseket. Mindezek ellenére megragadunk minden lehetőséget az osztálytermen/iskolán kívüli tevékenységekre. Vidéki iskolában tanítva ez sokkal könnyebb is. Adottak a közeli látványosságok, hegyek, patakok, borvízforrások, ahol a terepgyakorlattól a kísérletezésig, a sportolástól a bográcsozásig és az épített örökség megismeréséig sok mindent lehet csinálni. Hagyománya van Kézdiszentléleken a művészeti nevelésnek is. A néptánc, a színjátszás a gyerekek kedvencei közé tartozik. A tehetségek felkutatása, fejlesztése nagyon fontos számunkra, de ugyanakkor minden tanulónak esélyt adunk arra, hogy kipróbálja magát ezekben a tevékenységekben, felfedezze a rejtett tehetségeit, örömét lelje a vállalt feladatokban és legyen sikerélménye – tette hozzá.

Meglátása szerint a pedagógusi szakma fiatalon tartja, a gyerekek között nem lehet unatkozni, minden napra jut kihívás.

– A pozitív visszajelzések jelenlegi és volt tanítványok részéről, a sikerek, amelyeket elérnek tanulmányaik során és az életben, ezek mind szebbé teszik napjainkat. A közösségi munka örömei, és még sorolhatnám. Negatívumnak talán a szellemi/lelki kimerültséget tartanám, de ez ma már szinte teljes egészében a tanügyben uralkodó káosznak, az állandó bizonytalanságnak, a követelő, de valós segítséget nem nyújtó vezetésnek köszönhető – emelte ki.

Egy sikerélmény, egy jó szó, egy finom kávé, egy kedves mosoly, a biztos otthoni háttér, a mindenben támogató férj, néhány jó barát, egy jó könyv erőt ad a mindennapokhoz, a munka folytatásához.

Az új tanév kapcsán elmondta, a legfontosabb, hogy a gyerekek érdekeit helyezzék előtérbe.

Arra a kérdésre, hogy ha most lenne tinédzser, milyen szakmát választana, elgondolkodva felel.

– Most sokkal több lehetőség van választani. A mai helyzetben lehet, hogy nem vonzana a tanári pálya, de ez kizárólag a tanügyi rendszernek köszönhetően. Talán valami kötetlenebb formában igen. Vagy világutazó lennék – mondta mosolyogva.