
Az Európai Bizottság az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, interszexuális és queer) - csoportok jogegyenlőségére vonatkozó stratégiát mutatott be csütörtökön. A stratégia célja a szóban forgó társadalmi réteghez tartozók diszkriminációjának felszámolása és emberi jogaik védelme.
2020. november 13., 10:472020. november 13., 10:47
Vera Jourová demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztos a tervezetet bemutató beszédében kiemelte: az EU-ban a szexuális kisebbségekhez tartozók több mint fele még mindig nem meri nyíltan vállalni szexuális irányultságát, továbbá 43 százalékuk társadalmilag megbélyegezett, ami gyűlöletbeszédben és fizikai atrocitásokban nyilvánul meg leginkább.
Hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések negatív hatással vannak ezekre az emberekre, "mivel nincs lehetőségük, hogy elszakadjanak gyakran ellenséges környezetüktől."
Kitért arra is, hogy az úgynevezett "szivárvány családok", ahol a gyerekeket azonos nemű szülők nevelik, egyre nehezebb adminisztratív akadályokba ütköznek az EU-ban. Elismerte, hogy a családpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, "épp ezért szükséges a szülői viszonyok kölcsönös elismeréséről szóló, határokon átnyúló jogszabály előterjesztése."
Jourová nem ért egyet azzal, hogy néhány tagállam kormánya LMBTQ-csoportok jogérvényesülését "ideológiának" tekinti.
"Nincs szó ideológiáról, csak szeretetről és egy 21. századi Európáról" - húzta alá.
Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos felszólította a nemzeti kormányokat, hogy fogadjanak el LMBTQ-stratégiákat, figyelembe véve "az ezen csoportokhoz tartozó személyek sajátos egyenlőségi igényeit."
A bizottság által csütörtökön elfogadott stratégia négy fő pillérre - a diszkrimináció felszámolására, az LMBTQ-csoportokhoz tartozó személyek biztonságának garantálására, a befogadó társadalmak kiépítésére és a szexuális kisebbségekhez tartozók egyenlőségével kapcsolatos figyelemfelhívásra - épül, és célzott jogi és pénzügyi intézkedéseket irányoz elő. Javasolja továbbá, az uniós bűncselekmények listájának kiterjesztését a gyűlölet-bűncselekményekre, ideértve a homofób gyűlöletbeszédet is.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!